Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

  • Hírek
  • Kapcsolat
  • Ismertető
  • Munkatársak

Kézművesség a fókuszban

2021. július 29-én a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretén belül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságra, a soron következő módszertani műhelyfoglalkozásra ellátogattak a Népművészeti Egyesületek Szövetsége – röviden NESZ képviselői. A középfokú...


Dióhéjban a Jász-Nagykun Szolnok megyei korai egyesületekről

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a polgári kortól kezdve az öntevékeny közművelődés, ismeretszerzés fontos szervezeti formáját alkották az egyesületek, illetve bizonyos szervezetek már a polgári kort megelőzően léteztek, főképpen vallási céllal. Létrejöttek a nőegyletek,...


Újra együtt! - közösségépítő kiránduláson Jász- Nagykun-Szolnok megyei csoportok

Az elmúlt év érdeklődésére alapozva a Nemzeti Művelődési Intézet idén is meghirdette 2021. június 9-től július 13-ig „Közösségépítő Kultúránk” programsorozatot együttműködő partnereivel. A lakiteleki Hungarikum Liget és a Nemzeti Művelődési Intézet székháza mellett...


Elméletből gyakorlatba- közművelődési asszisztensek modulzárójától, műhelymunkáig

2021. június 21-én Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program leendő közművelődési szakemberei sikeresen teljesítették a második modulzáró vizsgát.   A vizsga követelményeinek megfelelve el kellett készíteni egy szabadon...


Online szakmai nap Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2021. május 13-án online formában tartotta meg az év első szakmai napját. Meghívott előadóként Szentpéteriné Lévai Mária, a Kunhegyes Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény vezetője a kunhegyesi...


Elkezdődött az Amatőr művészeti csoportok mentorálása képzés Jász-Nagykun-Szolnok megyében is

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2021. április 23-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával ingyenes, online képzési formában megvalósuló Amatőr művészeti csoportok mentorálása című 60 órás továbbképzést indított...


Online műhelymunka a fényképezésről

2021. április 15-én a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság munkatársai megtartották a soron következő módszertani műhelyfoglalkozást a középfokú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember...


100%-os közművelődési statisztikai adatszolgáltatás Jász-Nagykun Szolnok megyében

2021. 03. 31-én Jász-Nagykun Szolnok megyében is lezárult a közművelődési statisztikai adatszolgáltatás, amely folyamat keretén belül az adatszolgáltatók 100 %-ban teljesítették a kötelezettségüket. A közművelődési tevékenységet alapfeladatként ellátó költségvetési...


„Komatálat hoztam, meg is aranyoztam … Jászfényszarun”

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Jászfényszarui Komatál Közösség megalakulásával még húsvét előtt - lassan virágvasárnapra is készülve - 2021. március 26-án, elsőként a Farkas-Antrup családhoz látogattak második gyermekük, kicsi lányuk megszületése okán Rónyai László...


Közművelődési műhelymunka az ifjúság bevonásáról

2021. február 23-án a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság munkatársai megtartották a soron következő módszertani műhelyfoglalkozást a középfokú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember...


Szakmai műhelymunka a közművelődési statisztika tükrében

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program középfokú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.) képzéséhez kapcsolódóan 2021. február 16-án az Igazgatóságon megtartották az első módszertani műhelyfoglalkozást a...


Fókuszban az érték

2021. február 8-án folytatódott a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretén belül a középfokú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.) képzés Szolnokon, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ épületében. A 2020....


Jász-Nagykun-Szolnok megyei közművelődési intézményeknek járó elismerések a magyar kultúra napja alkalmából

2021-ben két Jász-Nagykun-Szolnok megyei intézmény is elismerésben részesült a magyar kultúra napján. A Martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtár a Minősített Közművelődési Intézmény Címet nyerte el a közművelődés minőségfejlesztésében elért eredményeiért. A...


Szakmai látogatás a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban résztvevőknél

A Nemzeti Művelődési Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított támogatás révén megvalósuló Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési program keretében tudja azt biztosítani a legkisebb települési önkormányzatok számára, hogy az önkormányzat...


Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program indult Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított támogatás révén valósítja meg programot, ennek keretében 2000 fő foglalkoztatására van lehetőség közösségi színtereken és közművelődési intézményekben, valamint megvalósul a programhoz...


Végére ért a Közösség és Média szakkör foglalkozás sorozata

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2020. őszén is havi egy alkalommal folytatta a Közösség és Média szakkört foglalkozásait a Művelődő közösségek Észak Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú című projekt keretén...


Vászonnal a környezetért

A fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. A résztvevő országokban egy teljes héten keresztül  kreatív ötletekkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a...


Phaedra-story Pusztamonostoron

A 2015-ben útjára induló falusi színjátszás hagyományait felelevenítő Pajtaszínház Program az idei évben is folytatódik, amely megvalósulását az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatás biztosítja. Az idei évben Pusztamonostor...


Gyakorlati ismeretek a Színháziskola képzésben

2020 őszén folytatódott a Színháziskola képzés Szolnokon, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság szervezésében újabb csoport fejezte be a tanfolyamot.  A 30 órás képzés a Lázár Ervin program keretein belül pedagógusok számára akkreditált...


A "Puszta Színkör" nem pusztán öncélú működése

A 2015-ben útjára induló falusi színjátszás hagyományait felelevenítő Pajtaszínház Program az idei évben is folytatódik, amely megvalósulását az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatás biztosítja. A VI. Pajtaszínházi...


Új amatőr színjátszó közösség alakul Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága és a Pusztamonostori Balázsovich Oszkár Közösségi Színtér szeretettel várja mindazok jelentkezését, akik éreznek magukban kedvet, elhivatottságot és szándékot az amatőr színjátszás iránt és...


Szolnoki csoportok a Színháziskola képzésben

A 2019 őszén elindult Lázár Ervin programban a pedagógusok számára akkreditált képzés együttműködő partnere a Nemzeti Művelődési Intézet. A program során lehetősége van az általános iskolás korú gyerekeknek a 8 év alatt eljutni színházba, cirkuszba, báb-, tánc- és...


Hálózatban gondolkodunk

Tanfolyamot végzett OKJ-s közművelődési szakemberek vették át bizonyítványukat 2020. szeptember 7-én Szolnokon a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságán, a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzésbe a megye 25 pontjáról...


Komatálat nyert egy szolnoki betelefonáló

A Nemzeti Művelődési Intézet Gasztrobusza – a Kossuth Rádió Országjáró szombat délelőtt és Országjáró szombat délután magazinműsorának keretében – 2020. június 27-én, szombat délelőtt az Őrségbe, azon belül Őriszentpéterre, Magyarszombatfára és Szalafőre látogatott. A...


Új közművelődési szakemberekkel gazdagodott 25 település Jász-Nagyun-Szolnok Megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019. augusztus 5-én indította útjára a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.) 900 órás középfokú OKJ-s végzettséget adó képzését Szolnokon. A képzés iránti nagy...


Közösséget építünk

„Közösségépítő kultúránk” címmel indította útjára a Nemzeti Művelődési Intézet 2020. július 23. napjától augusztus 5-ig tartó rendezvénysorozatát. A program keretében betekintést adtak a Lakiteleken működő Népfőiskola életébe, a Hungarikum Ligetbe, a szintén itt épült...


Kulturális szolgáltatásmenedzsment szakmai képzés zárása

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2020. július 1-én zárta a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt keretében indított 60 órás Kulturális szolgáltatásmenedzsment szakmai...


Színháziskola Program 2.0

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága nagy örömmel indította útjára a Lázár Ervin programhoz kapcsolódó pedagógus képzést még 2019 őszén. A csoportok szervezése, a Békéscsabai Jókai Színház és a Fővárosi Nagycirkusz előadásai, a profi...


Színháziskola- mentés másként

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2020 tavaszán a Lázár Ervin program keretében indította útjára a Színháziskola képzést. A csoportok toborzása és indítása idején tetőzött itthon a világjárvány, így egyszerre nem csak a Lázár Ervin...


Online szakkör közösségépítésről, médiáról

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2020. tavaszán két alkalommal tartott foglalkozást a Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt keretén belül a Martfű Médiával együttműködésben. A...


Kulturális szolgáltatásmenedzsment képzés indult a kultúra területén dolgozó szakemberek részére

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága  2020. május 27-én elindította 60 órás szakmai továbbképzési programját a (Művelődő közösségek Észak-Magyarországon) elnevezésű EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú  projekt keretében Kulturális...


Kulturális szolgáltatásmenedzsment online szakmai továbbképzés indul

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság koordinálásával 2020. májusában online közművelődési szakmai továbbképzést indul. Az érdeklődők a képzés során olyan hasznos területekről tájékozódhatnak, amiket a mindennapi munkájuk során...


Felértékelődött a helyi érték és hiányzunk, Ti is és Mi is!

Örömmel látjuk, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében is a megváltozott körülmények között milyen hihetetlen erővel él a vágy az emberekben a közösségi létre. A közösségi médiákban a korábbi szemlélődő, megmutató attitűd a bezártság alatt pillanatok alatt átalakult....


Színháziskola képzés online formában Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet 2019-ben indította először útjára a Színháziskola képzést. Az előadóművészeti területeket átfogóan bemutató program őszi sikere után, tavasszal ismét lehetősége van a Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóságnak képzési csoportok...


Fotózási alapismeretek a Közösség és média szakkörben

A Martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtárban 2020. február 25-én fotózási alapismeretekkel folytatódott a Közösség és média szakkör, melyet Kovács Tamás szakember vezetett. Téma a digitális fényképezés alapismeretei volt. Az EFOP-3.7.3-16-2017-00148...


Komatál Program Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A Komatál Program 2019-es indulását követően 2020-ban azt a célt tűzte ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság, hogy a program hírét, küldetését, pozitív tapasztalatait elvigye, közel vigye a születendő családokhoz. Első alkalommal 2020. február 3-án Szolnokon a...


Tiszafüredre érkezett az Utazó rendező

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2020. február 14-én a tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központban indította útjára az Utazó rendező elnevezésű programját, melynek legfőbb célja az amatőr színjátszás iránti érdeklődés felkeltése....


Olvasókörök találkozója Jászapátiban

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2020. február 8-án tartotta a Falusi Krónika – olvasókörök, közösségek irodalmi találkozóját Jászapátiban a Pájer Antal Művelődési Házban. A találkozó témája a falusi, vidéki élet volt, melyre...


Statisztikai Szakmai Nap Szolnokon

2020. február 6-án a szolnoki Damjanich János Múzeumban közművelődési szakemberek, civil szervezetek vezetői és jegyzők részvételével zajlott az idei Statisztikai Szakmai Nap a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának szervezésében. A...


A Területi Ifjúsági Műhely utolsó foglalkozását tartották Szolnokon

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon című projekt keretén belül a Területi Ifjúsági Műhely utolsó műhelyfoglalkozását tartották meg 2020. január 28-án Szolnokon, az Új Nemzedék Közösségi Térben. Az utolsó foglalkozást...


Jánoshidai siker az V. Pajtaszínházi Szemlén

2019 őszén Kárpit társulat néven alakult meg Jánoshidán egy új amatőr színjátszó közösség a Pajtaszínház Program keretén belül, melynek szakmai mentora Rigó József rendező, drámapedagógus, tanár, csoportvezetője pedig Szöllősi Sándor lett, aki a Zagyva-híd Közösségi...


Jó hangulatú táncházzal zárult a Hungarikum műhely rendezvénysorozata

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2020 januárjában tartotta utolsó foglalkozását a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projekt keretein belül létrejött Hungarikum Műhelyt,...


A Szolnoki Aba-Novák Agórát is díjazták a magyar kultúra napján

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2020. január 22-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága által szervezett díjátadó gálán Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és dr. Fülöp Péter művészeti, közművelődési és közgyűjteményi...


Statisztikai Szakmai Nap Szolnokon

A Nemzeti Művelődési Intézet 2017. január 1. napjától kezdődően közfeladatot lát el az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásról, valamint az egyes közfeladatok...


A Területi Ifjúsági Műhely résztvevői drámapedagógiai módszerekről is tanultak Szolnokon

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00148 Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon projekt keretén belül a Területi Ifjúsági Műhely műhelyfoglalkozásait több alkalommal is Pappné Szabó Anita, a Miért Ne Közhasznú Humán Szolgáltató Alapítvány elnöke tartotta meg Szolnokon. A Miért...


Hungarikumok az ünnepi asztalon

A „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projekt keretein belül létrejött Hungarikum Műhely 2019. december 12-én tartotta ez évi utolsó foglalkozását Jász-Nagykun-Szolnok megyében, melynek a karcagi Déryné...


Falusi Krónika – felhívás olvasókörök, közösségek irodalmi találkozójára

A Nemzeti Művelődési Intézet irodalmi találkozót hirdet Magyarországon és a Kárpát-medencében működő olvasókörök, közösségek számára a 2020. évre. Az olvasókörök, közösségek találkozóján az egyik legfontosabb cél a falusi, vidéki élet témájának újraértelmezése az...


Népfőiskolai tapasztalatcsere Kiskörén

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 2019. november 27-én népfőiskolai látóutat szervezett a szomszédos Heves megye déli szélén, a Tisza-tó partján elhelyezkedő kistelepülésre, Kiskörére. Az új építésű, korszerűen felszerelt Művelődési Ház látta vendégül a...


Amatőr színjátszó sikerek Fegyverneken és Adácson

A Fegyverneki Színkör 2016-ban alakult Bercsényiné Varga Erzsébet vezetésével. Első darabjuk, amelyet 2017-ben adtak elő, a Leszállás Párizsban nem várt sikert hozott számukra. Szintén nagy sikerrel adták elő 2018-ban a Hatan pizsamábant. Ezután nehéz időszak...


A „Kapcsolódások” mentorprogram

Vendégként a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóságának programján vehettek részt a Nemzeti Művelődési Intézet új kollégái 2019. november 13–14-én. Igazi vendégség volt ez, hiszen az igazgatóság munkatársai szélesre tárták az ajtókat, és kinyitották a...


A közösség ereje az együtt töltött, egymásra szentelt idő ereje!

Tíz alkalomból álló foglalkozássorozatot indított útjára a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága Mesterszálláson. A helyi hímző szakkör tagjai és más érdeklődők számára a „Közösség megtartó ereje” programban hétről hétre új technikákkal...


Megkapta Tanúsítványát Szolnokon a Színháziskola pedagógusképzés első csoportja

Három csoportot indított a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága a Lázár Ervin Program Színháziskola képzésében. A megyében élő pedagógus és közművelődési szakembereket szólította meg a négynapos pedagógusképzés. Két csoport Lakiteleken,...


Közösségépítés Martfűn a média eszközével

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019. október 25-én Közösség és Média szakkört indított a Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148. azonosítószámú projekt keretében a martfűi művelődési házban. Az első...


Utazó rendező Jászfényszarun

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019 őszén öt alkalommal nyújtott segítséget a Jászfényszarun működő Fortuna Színjátszókörnek Schwajda György: A rátóti legényanya című művének színrevitelében. Haik Viktória színművésznőt kérték...


Közösség és Média szakkör Martfűn

A Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül Közösség és média szakkört indít Martfűn. A 12 alkalmas, havi rendszerességgel...


Értékes gondolatok – értékes találkozások

Akár ez is lehetett volna a mottója a Szolnokon rendezett megyei szakmai napnak. A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019. október 17-ére hirdetett szakmai napján igazán értékes és változatos programra várta a megye intézményvezetőit,...


Felnőtteknek, felnőttekről szóló mesékre derülhetett a közönség

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019. október 10-én népművészeti előadást szervezett Kunszentmártonban a Szabó Gyula Művelődési Központban. A városban jól ismert Szűcs Miklós mesemondó ízesen, humorral átszőve, zenével is kísérve...


„Csak tiszta forrásból”

A Jászárokszálláson megrendezett találkozó mottójaként akár Bartók Béla Cantata profana című művének fentebb idézett befejező gondolata is szolgálhatott volna. A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága népművészeti előadás-sorozatot...


Megalakult Jász-Nagykun-Szolnok megye első komatál közössége Jászteleken

A Nemzeti Művelődési Intézet Komatál Programja az elmúlt év végén indult az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, együttműködve a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Népfőiskola Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével. A komatál...


Közművelődési szakmai nap Szolnokon

Szeretettel várja a közművelődésben dolgozókat 2019. október 17-én, 10:00 órától tartandó szakmai napjára a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság. Helyszín: Aba-Novák Agóra Kulturális Központ  (Szolnok, Hild János tér 1.). Jelentkezési határidő: 2019. október 14....


Amatőr Színjátszó Körök Szakmai Találkozója Kunszentmártonban

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019. szeptember 21-én immár harmadik alkalommal rendezte meg az Amatőr Színjátszó Körök Szakmai Találkozóját, a rendezvénynek ezúttal a kunszentmártoni Szabó Gyula Művelődési Központ adott otthont....


Sikeresen zárult a bábcsoportvezetők képzése Szolnokon

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága az EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretében 2019. augusztus 13-án indította útjára a Bábcsoportvezetői alapismeretek I. közművelődési szakmai továbbképzést, melynek helyszínét...


Felhívás – Közösség és média szakkör indul Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül Közösség és média szakkört indít Martfűn. A 12 alkalmas, havi rendszerességgel...


Ismerkedés a jó gyakorlatokkal a Hungarikum Műhelyben

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül létrejött Hungarikum Műhely a nyár folyamán is folytatta tevékenységét Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A karcagi...


Kecskeméti látóúton vett részt a szolnoki Területi Ifjúsági Műhely csoportja

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon" elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretén belül a Területi Ifjúsági Műhely immár a nyolcadik műhelyfoglalkozását tartotta egy látóút keretében a kecskeméti Kék...


„Kivilágos Kivirradtig” Kisújszálláson

Kisújszállásra utazott a hungarikum játszóház 2019. szeptember 21-én szombaton. A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága a „Kivilágos Kivirradtig” rendezvény – népművészeti kirakodóvásár, főzőverseny, színpadi és szabadtéri kulturális...


Befejeződött az Itt élek! címmel elindított szabadegyetem

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül 2019. szeptember 20-án és szeptember 21-én tartotta az Itt élek! Szabadegyetem két foglalkozását, melyből a...


Megőrizni, megtartani, megmutatni, megsokszorozni értékeinket!

2019. szeptember 7-én immár negyedik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet, a Népfőiskola Alapítvány és a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége a Magyar Értékek Napját a Szent István Bazilikában és a Pesti Vigadóban. Az egész napos...


Szabadegyetem indult Kisújszálláson

A 2019. szeptember 19-én tartott első foglalkozással kezdetét vette a Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretén belül az Itt élek! Szabadegyetem, Kisújszálláson. Az...


„Itt élek!” címmel szabadegyetem indul Kisújszálláson

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül szabadegyetem foglalkozást indít „Itt élek!” Kisújszálláson címmel. A 3 alkalommal, napi...


A közösség megtartó ereje

2019. szeptember 4-én a Mesterszállási Hagyományőrző Kézimunka Szakkör partnereként a Közösség megtartó ereje címmel 10 alkalomból álló foglalkozást indított útjára a Nemzeti Művelődési intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága.   A találkozó kezdeteként...


A néptánc, mint közösségformáló erő

A táncház közösségépítő erejéről is szó volt 2019. augusztus 23-án Cibakházán, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága szervezésében megvalósuló népművészeti előadás-sorozat második állomásán. A rendezvényt fogadó Nagyközségi Művelődési...


Bábcsoportvezetőket képeznek Szolnokon

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019. augusztus 13-án a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projekt keretében indította útjára a Bábcsoportvezetői alapismeretek...


Szolnokon is kezdetét vette a közművelődésben dolgozók támogatott képzése

2019. augusztus 5-én Jász-Nagykun-Szolnok megyében is elkezdődött a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében a Közművelődési és közönségkapcsolati szakemberek közművelődési szakirányú képzése. A 900 órás OKJ-s szakképesítést adó programra Szolnokon a Verseghy Ferenc...


A Területi Ifjúsági Műhely ötödik alkalma a Tücsök úti Közösségi Házban

2019. június 27-én a NMI Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon" elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretén belül a Területi Ifjúsági Műhely immár az ötödik műhelyfoglalkozását tartotta a szolnoki, Tücsök úti...


Népművészeti előadás Túrkevén

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019. június 12-én a túrkevei Madarász Károly Művelődési Ház és Könyvtárban tartotta népművészettel kapcsolatos programsorozatának első rendezvényét.   A megnyitón Farkas Éva igazgató asszony...


Népfőiskolai tapasztalatcsere Palotáson

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 2019. június 4-én látóutat szervezett a Nógrád megyében található Palotás községbe. A Mihályfi Ernő Művelődési Ház és Könyvtár alapszolgáltatásai közé tartozik a népfőiskolai tevékenység, emiatt esett a választás erre az...


A nagyrévi néptánccsoport közösségmegtartó ereje

A Nemzeti Művelődési Intéztet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága Nagyrév Község Önkormányzatával együttműködve 2019 márciusa és májusa között a helyi néptánccsoportnak nyújtott szakmai segítséggel támogatta a község kulturális életének fejlődését. Nagyrév a...


„Utazó rendező” Fegyverneken

2019 márciusától a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága a Fegyverneki Színkört mentorálta öt alkalommal Ónodi Gábor színművész bevonásával. Az „Utazó rendező” program célja, hogy az iroda módszertani referensek közreműködésével a már...


Amatőr színjátszó körök találkozója

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága a tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központ közreműködésével 2019. április 27-én tartotta meg a II. Amatőr Színjátszó Körök Szakmai Napját. A köszöntők után Földvári Imre módszertani referens...


„Értékes” kisfilmek a szolnoki Mozgó film, mozgó klub foglalkozáson

2019. április 9-én véget ért az EFOP 3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú Művelődő közösségek Észak-Magyarországon projektjének keretében a Mozgó film, mozgó klub szakkör, mely az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és a Tisza Mozi közös programja. A...


II. Amatőr Színjátszó Körök Szakmai Napja

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága fontosnak tartja az amatőr színjátszó körök szakmai támogatását. A korábbi években rendszeres volt a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó megyei elődöntője, az „Utazó” rendező, aki...


Nemzeti értékek ifjú tudorai

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat általános és középiskolások számára szervezett vetélkedőt „Kutassuk közös kincseinket!” elnevezéssel a nemzeti értékekről, melynek megyei döntőjét 2019. március 29-én tartották a Megyeházán. A vetélkedő több szervezet...


Fókuszban az értékek

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és a Megyei Értéktár Bizottság értékőrző konferenciát szervezett 2019. március 22-én Szolnokon, a Megyeházán. Az értéktárak képviselőit, közművelődési szakembereket és településvezetőket Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok...


Felhívás – Hungarikum műhelyfoglalkozás indul Karcagon

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Hungarikum Műhelyt indított Karcagon. A 12 alkalommal, havi rendszerességgel, alkalmanként 4...


Szakmai nap Martfűn

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága szakmai napot rendezett közművelődési szakemberek részvételével 2019. március 7-én a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár felújított épületében. A megye településeiről érkező kollégákat...


Ifjúsági műhelyfoglalkozás-sorozat indult Szolnokon

A 2019. február 28-án tartott első műhelyfoglalkozással kezdetét vette az NMI Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretén belül az Ifjúsági Műhely Szolnokon. A szolnoki Új...


Hungarikum műhelyfoglalkozás-sorozat indult Karcagon

A „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt keretein belül Hungarikum műhelyfoglalkozás-sorozat indult 2019. február 22-én Karcagon a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtárban. A 12...


Közművelődési szakmai nap Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Közművelődési szakmai napot tartanak Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A 2019. március 7-én, 10.00 órától kezdődő eseményre közművelődési szakembereket és civil szervezeteket  várnak. Helyszín: Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár (5435 Martfű, Mártírok út 1.)....


Ifjúsági Műhely indul Szolnokon

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Ifjúsági Műhelyt indít Szolnokon. A 12 alkalommal, havi rendszerességgel alkalmanként 4 óra időtartamban...


Felhívás Hungarikum-műhelyfoglalkozáson való részvételre

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Hungarikum Műhelyt indít Karcagon. A 12 alkalommal, havi rendszerességgel, alkalmanként 4 óra időtartamban...


Statisztikai tájékoztató nap Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2019. február 7-én a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézményben közművelődési szakemberek, civil szervezetek vezetői és jegyzők részvételével zajlott az idei Statisztikai Szakmai Nap a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának...


Menjünk mi is Betlehembe – Pajtaszínházi díszbemutató Tiszaszentimrén

Hagyományőrző, mégis új megközelítésű, élő zenével kísért bábos misztériumjátékot mutattak be Tiszaszentimrén a IV. Pajtaszínházi program keretében megalakult Dió Színház amatőr színészei 2019. január 23-án. A 2018 szeptemberében Tiszaszőlősön alakult amatőr csoportot...


Megelevenedett a középkori magyar misztériumjáték a Dió Színház közreműködésével

Letűnt korokat megidéző élményben lehetett része a Nemzeti Színházban ellátogató érdeklődőknek, hiszen a IV. Pajtaszínházi Szemle keretei közt 2019. január 26-án került bemutatásra a „Menjünk mi is Betlehembe” című előadás Tiszaszőlős amatőr színjátszó csoportjának...


Menjünk mi is Betlehembe – Pajtaszínházi díszbemutató Tiszaszentimrén

Hagyományőrző, mégis új megközelítésű, élő zenével kísért bábos misztériumjátékot mutattak be Tiszaszentimrén a IV. Pajtaszínházi Program keretében megalakult Dió Színház amatőr színészei 2019. január 23-án. A 2018 szeptemberében Tiszaszőlősön alakult amatőr csoportot...


A közösségszervezés BA szak népszerűsítése Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A szolnoki Széchenyi István Gimnázium végzős, dráma tagozatos diákjai részére 2019. január 11-én osztályfőnöki óra keretében promóciós kisfilm vetítésével együtt tájékoztatták a diákokat a szak jellemzőiről, képzési helyszíneiről, a szakma hosszú távú lehetőségeiről....


A film-klub forog tovább

A Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148. számú pályázat keretén belül létrehozott Mozgó-film, mozgó-klub havi egy alkalommal működő klubfoglalkozás a szolnoki Tisza Moziban, ahol a lelkes tagok az amatőr filmezés alapjait tanulhatják meg. A...


Szakmai nap Szolnokon

2018. november 5-én a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája szakmai napot szervezett a megyében dolgozó közművelődési szakemberek számára. Számos településről érkeztek résztvevők: művelődési intézményekből, polgármesteri hivatalokból,...


Elindultak a DIÓ színház próbái Tiszaszentimrén

A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is elindult a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság közös projektje, a Pajtaszínházi program. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a sorozat negyedik helyszíneként Tiszaszentimre színházszerető közössége mutatkozhat be....


Hungarikumok népszerűsítése a kisújszállási Kivilágos Kivirradtig rendezvényen

2018. szeptember 22-én tartották meg a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal és a Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében a Kivilágos-Kivirradtig elnevezésű szabadtéri rendezvényt, mely a város főterén kapott helyet. A programok során káposztás és...


I. Amatőr Színjátszók Szakmai Találkozója

2018. szeptember 20-án tartotta a Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája a tiszaföldvári Városi Művelődési Házban az I. Amatőr Színjátszók Szakmai Találkozóját. Az esemény 10.00 órakor vette kezdetét, elsőként a tavalyi évben alakult Jászteleki...


Óballai Falunap

2018. szeptember 8-án, immár 14. alkalommal rendezték meg az Óballai Falunapot, ahol az NMI Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája a Magyar Értékek és Hungarikumok Foglalkoztató Játszóházával vett részt az eseményen. A közigazgatásilag...


Immár hetven érték a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárban

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár Bizottság 2018. augusztus 30-án tartott ülésén két érték felvételét támogatták a bizottság tagjai.  Az újonnan felvett értékekkel együtt immár hetven érték található a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárban. A megyei értéktár új...


Mesterségek Ünnepe

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület tagjai remekebbnél remekebb alkotásaikon keresztül igazán méltóképpen mutatták be a megyéjükben élők népművészetét a 2018. augusztus 17-e és 20-a között megrendezett Mesterségek Ünnepén a Budai Várba...


Jubileumi Gobelin Kiállítás Tiszaföldváron a Városi Művelődési Házban

2018. augusztus 14-én nyílt meg és augusztus 21-ig látható a tiszaföldvári Városi Művelődési Házban a X. Gobelin Tárlat. A jubileum alkalmából a szervezők egy díszes kiadvánnyal is megörvendeztették a kiállítókat és látogatókat. A kiállítást Rónyai László, az NMI...


Vadgesztenye Fesztivál Kenderesen

2018. július 14-én negyedik alkalommal rendezték meg a Vadgesztenye Fesztivált „Értékeink ünnepe” címmel Kenderesen, ahol az NMI Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája a Magyar Értékek és Hungarikumok Foglalkoztató játszóházával vett részt. A városi...


Csapó 1 ‒ Mozgó film, mozgó klub szakkör Szolnokon

A „Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148” számú projekt keretében elindított Mozgó-film, mozgó-klub 2018. május 29-én tartotta meg első foglalkozását a Szolnokon működő Tisza-part moziban. A 12 alkalmas, havi rendszerességű szakkör első...


Szakmai nap Szolnokon

Az NMI Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának munkatársai 2018. június 11-én szakmai napot szerveztek Szolnokon, a Verseghy Ferenc Könyvtárban. A szakmai napra a megyében dolgozó közművelődési szakemberek látogattak el, hogy közösen gondolkodjanak a...


Minőségfejlesztő szakmai nap Jászfényszarun

A Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvár meghívására az NMI Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája vezetőjének és módszertani referensének koordinálásával minőségfejlesztő szakmai napot tartottak Jászfényszarun. A nap során a művelődési ház...


Kiadványbemutató Mezőtúron

A Hozzánk tartozik – A Jász-Nagykun-Szolnok megyei értéktár mezőtúri elemei című kiadvány bemutatójára 2018. május 18-án, 10.30-kor került sor a mezőtúri Közösségi Házban, melyet a helyi városi televízió is rögzített. Az előadás során elsőnek Szabó András, a helyi...


Mozgó-Film-Klub Szolnokon

Az NMI Művelődési Intézet Szolnokon havi egy alkalommal Mozgó-Film-Klub címmel ingyenes filmes kurzust indít 2018 májusától. Az egy éven át tartó program a Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148 számú projektje keretében valósul meg, s...


Véget ért a népi kézműves program Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is sikeresen véget ért a második alkalommal megrendezésre került NESZ kézműves képzés, melynek keretében Szolnokon 2018. május 7–9-én a Verseghy Ferenc Könyvtárban, valamint május 14–16-án Kisújszálláson a Vigadó Művelődési Házban...


Mában élő tegnap és holnap V.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület immár ötödik alkalommal rendezte meg konferenciáját Mában élő tegnap és holnap V., avagy a díszöltések és a csipke alkalmazásának lehetőségei címmel Szolnokon, a megyei Civil Információs Centrumban. Kenyeres...


Vándorló Bográcsok Találkozója – Kulturális és gazdasági együttműködések a Törökszentmiklósi járásban

Tiszatenyő község kezdeményezésére 2010-en indult útjára a Vándorló Bográcsok Találkozója rendezvénysorozat, melynek soron következő állomására 2018. május 12-én került sor. A találkozó legfőbb üzenete a térségi összetartozás, az egymás értékeinek megismerése, a...


Alkotó zenei ifjúsági közösségek mutatkoztak be „135+1=A jövő zenéje” projekt keretében

A 2018. március 19-el induló „135+1=A jövő zenéje” projektek megvalósításakor a fő cél az alkotó ifjúsági közösségek létrehozása volt. A gyerekek a zene segítségével közelebb kerülhetnek egymáshoz és megismerhetik a csoporthoz tartozás, a közösségben való élet és a...


Pajtaszínház Jászteleken

A Jászteleken működő Parázs Színjátszó Kör közkívánatra 2018 februárjában immáron a második színházi bemutatóját tartotta a helyi művelődési házban, hiszen többen is jelezték, hogy az első alkalommal nem tudtak eljönni. Az előadást két próba előzte meg. A szereplők...


Bemutatkozott a Parázs Színjátszókör

2018. január 21-én, a magyar kultúra napja alkalmából Jásztelken a helyi Parázs Színjátszókör bemutatta Euripidész: Médeia című darabját. A Pajtaszínházi program keretében alakult csapat több hónapos kemény próbák után állt ki a színpadra. A művelődési ház nagyterme...


Pajtaszínház Jásztelken

2017 októberében elindult Jásztelken a Pajtaszínház projekt keretén belül egy helyi amatőr színjátszó csoport „Parázs” próbája. A program célja a helyi színjátszó hagyományok felelevenítése, közösségek kialakulásának és fejlesztésének kezdeményezése. A helyi lakosság...


Megyei szakmai nap Szolnokon

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017. november 30-án megrendezésre került a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban a megyei szakmai nap, melyet nagy érdeklődés követett. A megye sok és sokféle intézményéből érkeztek szakmabeliek. A megjelenteket az AGÓRA nevében...


Kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programja

Az NMI Művelődési Intézet Kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programja címmel belső képzést valósított meg az V. Kulturális Közfoglalkoztatási Programban résztvevő közfoglalkoztatott munkatársak részére. A képzés célja, hogy megismertesse és megszerettesse...


Újra öltöttünk Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Az NMI Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája 2017. november 22-én „Újra öltsünk!” címmel műhelymunkát szervezett Szolnokon. A Nemzeti Művelődési Intézet 2015-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében 5 településen valósította meg az „Újra öltünk, örökítünk!”...


"Újra öltsünk!" - műhelymunka Szolnokon

A Nemzeti Művelődési Intézet 2015-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében 5 településen valósította meg az „Újra öltünk, örökítünk!” projektjét. Jásztelken, Jánoshidán, Jászfényszarun, Kunmadarason és Kisújszálláson. A program keretén belül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei...

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.