„Utazó rendező” Fegyverneken

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

2019 márciusától a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága a Fegyverneki Színkört mentorálta öt alkalommal Ónodi Gábor színművész bevonásával.

Az „Utazó rendező” program célja, hogy az iroda módszertani referensek közreműködésével a már működő színjátszó csoportok részére szakmai segítséget nyújtson. A mentorral együtt igyekeznek a csoport tevékenységét nyomon követni, ennek során a régebben bemutatott darabot ismét színpadra állították, valamint egy új darabot is próbálni kezdtek.

Az év elején a szakmai vezető híján nehéz helyzetben lévő fegyverneki csoport sok olyan tanácsot kapott, amit a jövőben is tud hasznosítani. A próbák során kijavították a már bemutatott darab apró hiányosságait, új javaslatokat kaptak a karakterek megformálásához, a színpadon való mozgáshoz, a hangerő és a csend, mint akusztikus eszköz használatához.

A felújító próbák után új darab kiválasztására is sor került. Ennek színpadra állítását olvasópróbákkal, a karakterek kidolgozásával segítették, valamint rendelkező próbákat is tartottak.

Az „Utazó rendező” program befejeztével a Fegyverneki Színkör bizakodva tekint a jövőbe, mivel olyan ismeretekhez jutottak, amit jól tudnak hasznosítani színpadi szereplésük során.

 

Rónyai László

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.