Új közművelődési szakemberekkel gazdagodott 25 település Jász-Nagyun-Szolnok Megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019. augusztus 5-én indította útjára a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.) 900 órás középfokú OKJ-s végzettséget adó képzését Szolnokon.

A képzés iránti nagy érdeklődést mutatta, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye minden szegletéből összesen 25-en jelentkeztek. Lakóhelyük lélekszáma nem haladta meg az 5000 főt, így a hallgatók többsége e tanfolyam keretein belül támogatott formában szerezhette meg a képzettséget.  Mindannyian olyan – jelenleg is a közművelődésben dolgozó – alkalmazottak, akik a törvényi előírásoknak megfelelően a jövőben is településük ezen a területén vállalnak szerepet.

A modulok során tanultak közösségi kapcsolatépítést, helyi társadalom és kultúra ismeretet, kommunikációs technikákat és közösség fejlesztést. Megismerték a kulturális szervezetek formáit és működését. Stratégiai, tervezési, kulturális marketing, PR ismeretekkel is felvértezték magukat a képzés során, naprakészek lettek a közművelődés hatályos jogszabályainak világában. Jártasságot szereztek nemcsak a közösségek és a rendezvények, de a felnőttképzés szervezésében is.

A komplex vizsga előtt a koronavírus járvány idején egy hosszabb szünetben online mentorálással készültek fel a hallgatók a vizsgára, amit 2020. augusztus 10-11-én Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban folyó kétnapos megmérettetésen mindenki sikerrel teljesített. Nagy öröm, hogy Jász-Nagykun-Szolnok Megye 78 településéből 25-ben most új ismeretekkel, szakmai végzettséggel rendelkező szakemberek láthatják el a közművelődés helyi szervezeteinél a szakmai közművelődés szervezői munkát.

 

Ondok Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.