„Csak tiszta forrásból”

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Jászárokszálláson megrendezett találkozó mottójaként akár Bartók Béla Cantata profana című művének fentebb idézett befejező gondolata is szolgálhatott volna. A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága népművészeti előadás-sorozatot indított útjára, amelynek 2019. október 8-án tartott találkozóját a jászárokszállási Petőfi Művelődési Házban tartották.

A népdal és a népzene gyökereiről, összetartozásunkat erősítő értékéről Dr. Lengyel Erzsébet, a KÓTA Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke tartott előadást. Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalgyűjtő tevékenységének, a népdalmotívumokra épülő dallamok világának, valamint a népdalcsokroknak és kórusműveknek az ismertetését a Jászárokszálláson működő Rozmaring Népdalkör hallgatta végig. A kórus maga is bemutatkozott. Két olyan népdalcsokrot is előadtak, amivel rendszeres szereplői az árokszállási és a környező települések rendezvényeinek.

Dr. Lengyel Erzsébet bemutatta a minősítési rendszert, elmondta milyenek a jó népdalcsokrok, és mik a zsűri legfontosabb szempontjai. A Rozmaring Népdalkör maga is rendszeresen megméretteti magát, hiszen ez a napi kondíciót is megtartja.

A találkozó legmaradandóbb emléke a közös éneklés maradt, először Lengyel Erzsébet énekelt kétfajta dallamívet, majd bemutatta a tilinkó népi hangszert. A Tisza közelségében Bárdos Lajos: Tiszai dallamok című művének közös eléneklése minden résztvevő szívét megdobogtatta. Jó volt felfedezni az eredeti népdalokból ismert különböző szövegeket, dallamíveket. Szép emlék marad, hogy nem csak beszéltek a népdal, népzene közösségmegtartó erejéről, hanem a közös énekben feloldódva meg is tapasztalhatták azt.

Ondok Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.