Színháziskola képzés online formában Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet 2019-ben indította először útjára a Színháziskola képzést. Az előadóművészeti területeket átfogóan bemutató program őszi sikere után, tavasszal ismét lehetősége van a Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóságnak képzési csoportok indítására. 2020. április közepére már két csoport elindult és a jelentkezők regisztrálásával folyamatosan indulnak az újabb csoportok.

 

A Nemzeti Művelődési Intézet gyorsan és rugalmasan reagált a kihívásokra: a teljes képzési program online felületen elérhető, távoktatási formában végezhető el, így minden résztvevő az életritmusának megfelelő ütemben végezheti el a képzést legkésőbb 2020. június 15-ig.

A Színháziskola képzés célja, hogy a pedagógusok, közművelődési szakemberek, civil szervezetek és mindazok számára, akik gyermekcsoportokat koordinálnak, oktatnak, segítséget nyújtson, hogyan válasszák ki a diákok életkorának, igényeinek és a lehetőségeknek megfelelő előadóművészeti produkciót és azt hogyan dolgozzák fel. A képzés során online előadásokat, művészeti produkciókat ismernek meg a hallgatók, majd azt feldolgozva tesztek által adnak számot tudásukról.

A program a színház iránt érzékenyítő program, amelynek jelentősége talán a mostani helyzetben még inkább felerősödik. Az előadások csoportos látogatása most ugyan szünetel, de hatványozódik a várakozás, és az élő előadások értéke arra az időszakra, amikor a kultúra templomai ismét megnyílnak a nagyérdemű előtt.

A Színháziskola képzés elvégzéséhez minden egyes lépésnél segítenek a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának kollégái akár az online képzési felület megismerésében, alkalmazásában, feladatok értelmezésében. Érdemes jelentkezni, hiszen a 30 órás képzés a Pedagógus Akkreditált Továbbképzés, a képzés teljes egészében térítésmentes.

Jelentkezési felület: https://archive2021.nmi.hu/online-jelentkezes-a-nemzeti-muvelodesi-intezet-lazar-ervin-program-keretein-belul-megvalosulo-pedagogiai-tovabbkepzesi-programjara-3/

További információ esetén  kérjük keresse Ondok Katalin közművelődési referenst az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: ondok.katalin@archive2021.nmi.hu
Telefon: +36 20 282 8150

Ondok Katalin

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.