Befejeződött az Itt élek! címmel elindított szabadegyetem

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül 2019. szeptember 20-án és szeptember 21-én tartotta az Itt élek! Szabadegyetem két foglalkozását, melyből a harmadik nap a záró foglalkozás volt egyben.

A szabadegyetem második foglalkozása keretében Kisújszálláson Dr. Lajos vezetésével „falusétán” vettek részt a projektben résztvevők. Megismerkedhettek Kisújszállás épített és természeti örökségével, a helyi értéktárban is szereplő értékekkel. A foglalkozásvezető évek óta szerkeszti a kisújszállási Kalendáriumot, amelyben minden évben helyet kapnak az értékekhez kapcsolódó írások is. Helytörténeti kutatóként ismertette meg a résztvevőkkel Kisújszállás történetét és azokat a folyamatokat, amelyek segítették a kisújszállási közösségek építését.

Mint a Városvédő- és Szépítő Egyesület tagja bepillantást engedett az egyesület munkájába, a résztvevők megismerhették, hogy az évek óta tartó rendkívül sikeres tevékenység miként járul hozzá a város értékeinek megőrzéséhez.

A projekt zárónapja egybeesett a kisújszállási Kivilágos Kivirradtig értékmegőrző rendezvénnyel. A harmadik alkalommal a résztvevők megtekinthették a kisújszállási civil élet központi helyszínét a Piculás házat, amely helyet biztosít a helyi szervezetek számára. Megismerhették a Morgó Kézműves Kör munkáját, bekapcsolódhattak a kézműves tevékenységekbe is. A napot egy közös táncház zárta, amely jó alkalom volt arra, hogy generációk és értékek találkozzanak.

Farkas Éva

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.