A nagyrévi néptánccsoport közösségmegtartó ereje

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intéztet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága Nagyrév Község Önkormányzatával együttműködve 2019 márciusa és májusa között a helyi néptánccsoportnak nyújtott szakmai segítséggel támogatta a község kulturális életének fejlődését.

Nagyrév a Tiszazug egyik zsáktelepülése, itt működik több mint egy évtizede a Tiszavirág Néptánc Kör, melynek tagjai között nemcsak nagyrévieket találunk, hanem a szomszéd településről, Cibakházáról átjárókat is. Az igazgatóság célja az volt, hogy a szolnoki Tisza Táncegyüttes szakembereinek közreműködésével megerősítse ezt a közösséget.

A közös munka során szó esett a helyi értékekről, kulturális viszonyokról, Tiszazug néphagyományairól és a pályázati lehetőségekről. A néptáncoktató új táncelemeket is megtanított a csoportnak, olyanokat melyek más táncdialektusba is beilleszthetők. A táncpróbákon megtanulták többek között a szilágysági táncokat is, melyet május elején egy helyi bálon mutattak be a közönségnek.

Nagy sikert értek el egy helyi rendezvényen, sok biztató szót kaptak, valamint meghívták őket a környező településekre is, ahol fellépési lehetőséget biztosítanak számukra.

Rónyai László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.