Közművelődési műhelymunka az ifjúság bevonásáról

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

2021. február 23-án a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság munkatársai megtartották a soron következő módszertani műhelyfoglalkozást a középfokú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.) képzéséhez kapcsolódóan.

A foglalkozás a kulturális szolgáltatás fogalmának tisztázásával kezdődött, majd a leendő szakemberek megnevezték, kik és milyen keretek között nyújtanak kulturális szolgáltatásokat a saját településükön. A témakör körbejárása közös feldolgozással történt meg sokrétű felsorolás alapján. Folytatásban hangsúlyt helyeztek arra, hogy a fiatal korosztály megszólítása, megnyerése fontos feladat a közművelődés területén, azaz milyen módszer és eszköztárral lehet megszólítani fiatalokat, milyen jellegű programok adnak lehetőséget számukra arra, hogy otthonról kimozduljanak, jobban megismerjék egymást.

A Leleményes hőseink elnevezésű ifjúsági projekt bemutatására került szöveges megfigyelési szempontok alapján. A program alapvető célja az volt, hogy a közösségi művelődés eszközrendszerével átadja a tudatos közösségépítő kultúráját az érdeklődő fiatalok számára. A bemutatott videók alapján a fiatalok rendkívül változatos példaképeket választhatnak leleményes hőseink megismerésére – helyi hősök felkutatására, avagy kit lehet bevonni ilyen jellegű projektbe.

Zárásképpen két gyakorlati szempontú ifjúsági programot beszéltek át: a szolnoki Ifjúsági Filmes Tábor című kisfilmjének levetítésével egy filmes tábort, valamint egy ifjúsági klub létrehozásának élményeit. A kisfilm bemutatta, hogy a délelőttök filmnézéssel és beszélgetéssel, a délutánok gyakorlati filmkészítéssel teltek, ahol a résztvevő fiatalok filmes szakemberek vezetésével betekinthetnek a „kulisszák mögé”, az ifjúsági klub létrehozása pedig milyen nehézséggel, vagy élménnyel járt.

Nagy Enikő

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.