Színháziskola Program 2.0

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága nagy örömmel indította útjára a Lázár Ervin programhoz kapcsolódó pedagógus képzést még 2019 őszén. A csoportok szervezése, a Békéscsabai Jókai Színház és a Fővárosi Nagycirkusz előadásai, a profi produkciók elemzése jó lehetőséget adott a színház- és cirkuszművészet pedagógiai alkalmazásának elemzésére.

A 2020-as tavaszi csoportok szervezésénél már a világjárvány a képernyők mögé rendelte a Színháziskola képzés hallgatóit. Mégis épp ez a módszer mutatta meg, hogy milyen értékes információkhoz, élményekhez lehet hozzájutni, és általuk töltődni, épülni, többé lenni egy mindannyiunk számára szokatlan időszakban. Fontos előnye volt az online képzésnek a rugalmas időbeosztás, a visszanézhetőség, és az elérhetőség, még a legmesszebb levő településekről is.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság szervezésében 2020 márciustól júliusig 4 csoportban összesen 76 hallgató ismerkedett meg a Lázár Ervin program értékeivel, majd ősszel újabb 75 érdeklődő ülhet be a Színháziskola padjaiba. A szolnoki csoportok szakmai vezetője, a hallgatók munkájának értékelője – Meleg Gábor – az alábbiak szerint értékelt:
„Több kiemelkedő munka is született a szolnoki csoportokban, melyek rendkívül inspirálóak voltak.”

A záró dolgozatok valóban értékes elemzésekkel szolgálnak a későbbi csoportok vezetésére, a program megvalósítására. Mind a pedagógusok, mind a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai és az előadóművészeti szervezetek művészei is nagyon várják, hogy ismét önfeledt gyermekek ülhessenek a nézőtéren.

Addig is a korábbi Színháziskolás hallgatók és a megyében a színház iránt érdeklődők 2020. július 30-31-én valamint augusztus 1-én Lakitelekre utazhatnak a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében, ahol egy színházi előadás mellett a Hungarikum Ligetet és az intézet székházát is meglátogathatják.

Ondok Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.