Kiadványbemutató Mezőtúron

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Hozzánk tartozik – A Jász-Nagykun-Szolnok megyei értéktár mezőtúri elemei című kiadvány bemutatójára 2018. május 18-án, 10.30-kor került sor a mezőtúri Közösségi Házban, melyet a helyi városi televízió is rögzített.

Az előadás során elsőnek Szabó András, a helyi értéktár bizottság elnöke felvázolta az értéktár bizottság öt évének munkáját, a mezőtúri gyűjtőmunkát, a témához kapcsolódó eddigi kiadványokat. Ismertette, hogy miként történik az értéktár elemek jelölése, milyen forrásokat használhatnak, illetve milyen segítséget adhat a bizottság a jelölő szervezetnek vagy személynek. Előadásának második felében a helyi értéktár és a népfőiskolai programok kapcsolatáról szólt, majd beszámolt a lakiteleki „Minden értéknek legyen közössége” című találkozó tapasztalatairól is.

A bemutató második felében Pusztai Zsolt muzeológus, a kiadvány szerkesztője beszélt a kiadványról, a tartalom összeválogatásának tematikájáról, a források megjelöléséről. Kitért a fotók összeválogatására is, illetve az arculat kialakításának menetét is elmagyarázta. Szót ejtett arról is, hogy szeretnék, ha egy sorozat első darabjának tekinthetnék a mostani kiadványt.

Pusztai Zsolt                                                                               

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.