Hungarikum műhelyfoglalkozás-sorozat indult Karcagon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt keretein belül Hungarikum műhelyfoglalkozás-sorozat indult 2019. február 22-én Karcagon a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtárban.

A 12 alkalommal, havi rendszerességgel, alkalmanként 4 óra időtartamban megvalósuló műhelyfoglalkozás célja, hogy az értékfeltárással foglalkozó érdeklődők és szakemberek számára olyan jó gyakorlatokat, módszereket ismertessen meg, melyekkel az értékek feltárása hatékonyan valósulhat meg.

Az első alkalom során a Nemzeti Művelődési Intézetről, a közművelődésben betöltött szerepéről, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságról és a 2019-es év tervezett feladatairól tartott előadást Farkas Éva igazgató. A megjelentek hallhattak a Kodály, a Pajtaszínház és más kiemelt programokról, továbbá a jelenleg futó és a jövőben tervezett szakembereknek szóló képzésekről, valamint az értékfeltárás helyzetéről a megyében.


A megyei értéktárról készült promóciós kisfilm megtekintése után a műhelymunka végén a résztvevőkkel együtt közös megbeszéléssel kijelölték a következő alkalom időpontját. 2019. március 28-án 14.00 órakor Karcagon a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtárban lesz a foglalkozás, amire még lehet jelentkezni (foldvari.imre@archive2021.nmi.hu). Továbbá összegyűjtötték a résztvevőket érdeklő kérdéseket, témákat, amelyekre a műhelyfoglalkozás-sorozat során szeretnének választ kapni.

Földvári Imre
Fotó: Földvári Imre

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.