Óballai Falunap

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

2018. szeptember 8-án, immár 14. alkalommal rendezték meg az Óballai Falunapot, ahol az NMI Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája a Magyar Értékek és Hungarikumok Foglalkoztató Játszóházával vett részt az eseményen.

A közigazgatásilag Törökszentmiklóshoz tartózó Óballa főutcáján megrendezett programon – idén a környező települések mellett – Kisújszállás, Kunmadaras, Túrkeve és Kunhegyes települések képviselői vettek részt. Az egész napos program során több helyszínen mutatkoztak be néptáncegyüttesek, népdalkörök és hagyományőrző csoportok.

A Kézműves Udvarban magyar termelői árukat és kézműves termékeket lehetett megvásárolni. Az érdeklődők többek között megismerkedhettek a kunhímzéssel, a kunsági szűcs- és szűrhímzéssel és a kunsági vert csipkével. Az Óballai Falunap sorozat az Óballai Alkotóház – Óballáért, Törökszentmiklós és Kistérsége Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület szervezésében jött létre.

Földvári Imre
Fotó: Salló Dorottya

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.