Szakmai nap Szolnokon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

2018. november 5-én a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája szakmai napot szervezett a megyében dolgozó közművelődési szakemberek számára. Számos településről érkeztek résztvevők: művelődési intézményekből, polgármesteri hivatalokból, kistelepülésekről.

Az irodavezető köszöntője után az első napirendi pont a szolgáltatási terv elkészítésének menete volt. A résztvevők közösen vitatták meg a terv elkészítésének lépéseit gyakorlati példán keresztül.

A második előadást Tapasztó Ildikó, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Kulturális és Sport Osztály vezetője tartotta a közművelődési rendelet átdolgozása és aktuális kérdései témakörben. Előadásában elmondta, hogyan dolgozták újra Szolnok város közművelődési rendeletét a törvényi előírásoknak megfelelően. A szünet előtt harmadik előadóként Rónyai László módszertani referens tartott egy rövid előadást az iroda várható jövő évi feladatairól.  A szünet után a kenderesi és a mezőtúri népfőiskolák mutatkoztak be. A résztvevők az előadásokból megismerhették, hogyan alakult meg a népfőiskolai tagozatuk, milyen tevékenységeik vannak, hogyan tervezik a jövőbeni működésüket.

Rónyai László

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.