Megőrizni, megtartani, megmutatni, megsokszorozni értékeinket!

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

2019. szeptember 7-én immár negyedik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet, a Népfőiskola Alapítvány és a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége a Magyar Értékek Napját a Szent István Bazilikában és a Pesti Vigadóban.

Az egész napos rendezvény délelőtt 10.00 órakor vette kezdetét a Szent István Bazilikában szentmisével, majd ökumenikus terményáldás keretében a megyék és a külhoni magyarlakta régiók egy-egy jellegzetes mezőgazdasági terményét szentelték meg. Jász-Nagykun-Szolnok megye értékei is bemutatkoztak az eseményen, melyen Dr. Csoór György, a megyei közgyűlés társadalmi alelnöke, a Cuháré Néptáncegyüttes jász viseletbe öltözött két táncospárja, valamint Farkas Éva, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának vezetője és munkatársai képviselték térségüket.

A Magyar Értékek Napja délutáni eseményei Budapest egyik legpatinásabb, kulturális örökségünk szempontjából kiemelt épületében, a Pesti Vigadóban folytatódtak. Az értékünnep 19 megye és 6 határon túli régió, valamint csaknem 300 közreműködő, fellépő részvételével zajlott, továbbá “Megtartó értékeink” címmel szakmai keretében vették számba a hungarikummozgalom alapját képező települési értéktári munka eredményeit.

Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 települése 41 települési értéktárának mintegy 70 értékét jegyzi a megyei értéktár. A Pesti Vigadó Makovecz termében megyei értékeink között legnagyobb sikert a Szent Korona, a jogar és az országalma szalmából készített mása aratta. A koronát Szabó Katinka kisújszállási szalmafonó alkotta. A kuriózum számba menő kun legénybotok Oláh Lajos gyűjteményéből szintén nagy sikert értek el. A Komatál Program ihlette kiállítási részben a Mezőtúri Fazekas Múzeum 1890-es 3 db-os komatála olyan érték, amit megmutatni, megtartani és gyarapítani is szükséges. A komatál mellett jász ünneplő viseletes párt a Jászberényi Jász Múzeum bocsátotta rendelkezésre. A vesszőből készült babakocsi Luka Lajos – a nemrég Népművészet Mestere címmel kitüntetett túrkevei vesszőfonó immár 60 éves tapasztalatának – remeke. A mezőtúri és a tiszafüredi fazekasság mestermunkáit: mezőtúri korsót, varrótálat, füredi butéliát mutattak be.

Az asztal ékességei voltak az Abádszalókról kapott fantasztikus légies vertcsipke költemények és a Szolnoki csipke. A hímzések közül bemutatkozott a Jász hímzés és a Kun hímzés is. Nem hiányozhatott a Kevi lakodalmas perec vagy például a Karcagi Ferdinánd sem, de helyet kapott a Mira gyógyvíz is a terített asztalon.

Köszönet illeti azokat településeket, akik gazdagították a kiállítási kollekciót. Felemelő érzés volt a megye páratlanul gazdag értéktárait képviselni, még akkor is, ha voltak olyan értékek, amiket csak képeken keresztül lehet megmutatni.

Ondok Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.