A Területi Ifjúsági Műhely utolsó foglalkozását tartották Szolnokon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon című projekt keretén belül a Területi Ifjúsági Műhely utolsó műhelyfoglalkozását tartották meg 2020. január 28-án Szolnokon, az Új Nemzedék Közösségi Térben.

Az utolsó foglalkozást Ondok Katalin, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának közművelődési referense tartotta meg, amelynek központi témája Szolnok város ifjúsági programkínálata volt.

A műhelyfoglalkozás résztvevői először beszámoltak a 2019-es, saját területükön elért sikereikről, élményeikről egy-egy mondatban, és az is megfogalmazásra került, mit várnak a 2020-as évtől, mivel tudnak ők maguk hozzájárulni a saját elvárásaikhoz. A foglalkozás tagjai ezután közösen felsorolták és megvitatták a Szolnokon rendezett fesztiválokat, ezeknek a szolnoki fiatalságra gyakorolt hatásait és bevonzásuk lehetőségeit. A legnépszerűbb rendezvényekről, így például a Tiszavirág fesztiválról, az Örökség fesztiválról, a ProVakáció programsorozatról bővebben is szót ejtettek, hiszen ezek azok, amelyeken a fiatal korosztály a leginkább jelen szokott lenni.

A résztvevők a foglalkozás végén közösen összegezték a tapasztalatokat és a tanultakat, hogy miként lehet megszólítani a fiatalságot, milyen nehézségekkel szembesülhetünk a hátrányos helyzetű fiatalok elérésekor. A kecskeméti Hírös Agóra Ifjúsági Otthon jó gyakorlatát is megvitatták a jelenlévők, az ifjúsági szakemberek pedig a tapasztaltak alapján a jövőre nézve megbeszélték terveiket és gondolataikat, valamint kifejezték a közös együttműködésre való törekvésüket is.

Berényi Tímea

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.