Felhívás – Közösség és média szakkör indul Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül Közösség és média szakkört indít Martfűn.

A 12 alkalmas, havi rendszerességgel megtartott szakkör célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a helyi média típusaival, működésével. Elsajátítják a helyi közéleti újság készítésének alapjait, a helyi televízió működését, megtanulják az online tartalmak készítését és az online marketing alapjait. A szakkörön szerzett információikkal képessé válnak a saját településük, közösségük információval történő ellátására. Az újonnan szerzett kompetenciáik birtokában a marketing eszközöket a helyi közösségek építésére is használhatják, úgymint az online felületek, helyi újság, helyi televízió.

Elsősorban olyan fiatal felnőttek, aktív dolgozók, nyugdíjasok valamint hátrányos helyzetű fiatal felnőttek, munkanélküliek jelentkezését várjuk, akik betöltötték 18. életévüket és jelenleg köznevelésben nem vesznek részt.

A foglalkozások helyszíne:

Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár

5435 Martfű, Mártírok út 1.

A szakkör első foglalkozásának időpontja: 2019. október 25. péntek, 16:00 óra.

A szakkörről és a jelentkezés módjáról bővebb felvilágosítás kérhető:

Rónyai László közművelődési referens

Telefon: 20/282-8150

E-mail: ronyai.laszlo@archive2021.nmi.hu

Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2019. október 22-ig jelezze munkatársunk számára.

A műhelyfoglalkozáson való részvétel térítésmentes, a vidéki résztvevőknek útiköltség térítést biztosítanak.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.