A Területi Ifjúsági Műhely résztvevői drámapedagógiai módszerekről is tanultak Szolnokon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00148 Művelődő Közösségek Észak-Magyarországon projekt keretén belül a Területi Ifjúsági Műhely műhelyfoglalkozásait több alkalommal is Pappné Szabó Anita, a Miért Ne Közhasznú Humán Szolgáltató Alapítvány elnöke tartotta meg Szolnokon.

A Miért Ne Közhasznú Humán Szolgáltató Alapítvány a humán segítés területén többek között a hátrányos helyzetű fiatalok számára szabadidős klubot működtet. Céljuk a hasznos és fejlesztő, szabadidős tevékenység felkínálása, beszélgetés, közösségi élmény nyújtása a fiatalok számára. Szervezetük olyan körülmények között élő fiatalokkal foglalkozik, akiknél fokozottan fennáll a veszélyeztetettség lehetősége. Életvezetési tanácsadás keretében segítő beszélgetéseket tartanak az igény szerint hozzájuk forduló gyermekeknek és szüleiknek. Információkkal, tanácsadásokkal segítik a fiatalok eligazodását a számukra nyitott lehetőségek között. A klubon belüli szolgáltatásokkal elősegítik egy megtartó közösség létrejöttét.

Az Ifjúsági Műhely műhelyfoglalkozásainak helyszíne több alkalommal is a Szandaszőlősi Tanoda volt. Tanodai programjukat 2013 májusában indították be Szandaszőlős városrészben, ahol a gyermekek korrepetálási, fejlesztő, önismereti foglalkozáson vehetnek részt. Pappné Szabó Anita gyermek- és ifjúságvédelmi nevelőtanári, valamint tanácsadó tanári; pszichodráma vezetői, mentálhigiénés és szervezetfejlesztői végzettségének birtokában szakmailag kiváló és rendkívül tartalmas előadásokat tartott 2019 második felében a Területi Ifjúsági Műhely alkalmain.

Az egyik foglalkozás során a Szandaszőlősi Tanoda bemutatása volt a téma, ahol a vezető ismertette a munkájukat, múltbéli eredményeiket és a jövőre vonatkozó terveiket. A többi foglalkozáson többek között szó volt a drámapedagógiai módszerekről, a gyermekpszichodrámáról, a drámaórák tervezésének struktúrájáról, a drámaórák felépítésének módszereiről, illetve, hogy miképp használhatják a gyermekekkel és az ifjúsággal foglalkozó szakemberek ezeket az órákat problémamegoldó tevékenységként, a nyelvhasználat fejlesztésére, a csoportközi viszonyok javítására. Egy másik alkalommal a kommunikációs gyakorlatokról és a szituációs gyakorlatok felépítéséről és jelentőségéről esett szó.

A foglalkozások a foglalkozásvezető széles körű szakmai ismerete, hozzáértése és elkötelezettsége miatt rendkívül hasznosnak bizonyultak a csoport részvevői számára.

Berényi Tímea

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.