Ifjúsági Műhely indul Szolnokon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Ifjúsági Műhelyt indít Szolnokon.

A 12 alkalommal, havi rendszerességgel alkalmanként 4 óra időtartamban megvalósuló műhelyfoglalkozás célja, hogy az érdeklődők és a szakemberek olyan jó gyakorlatokat, módszereket ismerjenek meg, amelyek segítségével az ifjúsági közösségek megerősíthetőek, és az abban részt vevő fiatalok kompetenciái fejleszthetőek. A műhelyfoglalkozás során a résztvevők az előadások mellett intézménylátogatásokon és látóúton is részt vehetnek.

A foglalkozás témája:

  • Az amatőr színjátszás, mint közösségformáló erő,
  • Munkaerőpiaci ismeretek, a munkaerőpiacra való kijutás esélyeinek növelése,
  • A drámapedagógia, mint közösségépítő módszer,
  • Az önkéntesség, mint közösségépítő módszer,
  • A mezőgazdasági tevékenység, mint közösségi formáló erő,
  • A roma családok mentorálásának módszerei,
  • A kommunikáció és más kompetenciák fejlesztésének módszerei.

Olyan ifjúsági és roma közösségekkel foglalkozó szakembereket, valamint hátrányos helyzetű roma fiatalokat várnak, akik betöltötték 18. életévüket és jelenleg köznevelésben nem vesznek részt.

A foglakozások helyszíne: Szolnok

A foglalkozások megvalósításában közreműködő szakmai partner: Új Nemzedék Központ

A műhelyfoglalkozás első alkalma és helyszíne: 2019. február 28. 14:00–17:00,

Új Nemzedék Közösségi Tér (5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 18.)

A műhelyfoglalkozásra történő jelentkezés módjáról bővebb felvilágosítás kérhető:

Berényi Tímea, módszertani referens (06-20/366-4777) berenyi.timea@archive2021.nmi.hu

Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2019. február 27-ig jelezze!

A műhelyfoglalkozáson való részvétel térítésmentes, a vidéki résztvevőknek útiköltség-térítést biztosítanak.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.