Rónyai László

megyei igazgató
Telefonszám: +36 20/282-9144
E-mail cím: ronyai.laszlo@archive2021.nmi.hu

Megyei iroda:
Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

Végzettség:

A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelem-művelődésszervező szakán végzett 2001-ben, majd 2003-ban a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történészként-történelem tanárként.

Szakmai tapasztalat:

2003-2005-ig a szolnoki VOKE Csomóponti Művelődési Központban művelődésszervező, ahol a csoportokkal, szakkörökkel való kapcsolattartás, segítésük volt a fő feladata, részt vett koncertek és amatőr gyermekszínjátszó csoport munkájában is.

2005-2014-ig a Hild Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézményben művelődésszervezői feladatok ellátása, ahol már a nyári táboroztatásokban, és pályázatok írásában, és megvalósításában vett részt rendszeresen. Hozzá tartozott a Kertvárosi Közösségi Ház szakmai gondozása is.

2014-2017: VOKE Csomóponti Művelődési Központban szakmai feladatok teljes körű ellátása, szakkörök-klubok segítése, kisebb-nagyobb rendezvények lebonyolításában való részvétel, pályázatok írása, elszámolása, terembérlések koordinálása.

Jelenlegi munkaterület és feladatok:

2017 májusától erősíti a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságát módszertani referens munkakörben.

Feladatai közé tartozik a települési szintű módszertani- és szakmai feladatok elvégzése, módszertani tanácsadás és mentorálás. Az amatőr művészeti és művelődő közösségek tevékenységének szakmai támogatása. Segíti a területi közművelődési feladatellátás partnerkapcsolatait a helyi potenciális partnerek felkutatásával, valamint a meglévő szakmai együttműködések, partnerkapcsolatok működtetésével (programok, rendezvények, területi és tematikus műhelyek működtetésével). A kulturális közfoglalkoztatás során az 5. program végéig az egyéb munkáltatói jogok gyakorlója.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.