
Kategória archívum: Lakitelek Népfőiskola


Bács-Kiskun megyei polgármesterek szakmai fóruma – a fejlődés jegyében
Nagy sikerrel zárult a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósuló Polgármesteri Szakmai Fórum első napja, melyen több mint száz településvezető és jegyző vett részt. Az előadások során számtalan érdekes és aktuális témával találkozhattak az érdeklődők....
Április 10-ig még lehet jelentkezni a Neumann János Kollégiumba
A Lakitelek Népfőiskola és a Nemzeti Művelődési Intézet 2019 április végén szakmai képzést indít Neumann János Kollégium elnevezéssel. A kollégium célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek Neumann János tudományos életművével, illetve olyan fejlesztésekről és...
Végéhez ért a Martosi Értékfeltáró Kollégium munkája
A felvidéki Martos település központtal folytatta munkáját a Lakitelek Népfőiskola által kezdeményezett értékfeltáró kollégium. Az első terepmunkát 2018. május 24-én kezdték meg a kutatók. Egy héten át járták a településeket és egy 30 kérdésből álló kérdőívet...