Vászonnal a környezetért

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. A résztvevő országokban egy teljes héten keresztül  kreatív ötletekkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a keletkezett hulladék mennyiség csökkentésére és az újrahasznosítás fontosságára.

 

Magyarországon 2012 óta szervezik meg az eseményt, melyhez ebben az évben a Nemzeti Művelődési Intézet Megyei Igazgatóságai is csatlakoztak. A Komárom-Esztergom Megyei munkatársak ötletét valósították meg, miszerint 100 darab nejlonzacskóért cserébe egy NMI logóval ellátott bevásárlótáskát kaptak.

A Szolnok Televízió is felkarolta a kezdeményezést, ezáltal szélesebb körben értesültek a lehetőségről. A lelkes szolnokiak, kisebb háztartásokban élők, valamint az egész rokonságot mozgósítók gyűjtötték össze műanyag zacskóikat és a környezettudatosság jegyében inkább vászontáskára váltották azokat.

Irodánk dolgozói is fontosnak tartják a környezet védelmét és a hétköznapok során szívesen használják az NMI logóval díszített szatyrot.

 

Dobos-Bodonyi Orsolya

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.