Utazó rendező Jászfényszarun

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 2019 őszén öt alkalommal nyújtott segítséget a Jászfényszarun működő Fortuna Színjátszókörnek Schwajda György: A rátóti legényanya című művének színrevitelében. Haik Viktória színművésznőt kérték fel a csoport szakmai mentorálására.

A kis társulat nem tétlenkedett a mentorral való közös munkálkodást megelőzően sem. A színkör által bemutatandó darab szövegkönyve már készen állt, kiosztották a szerepeket, a főbb jeleneteket is eltervezték nagy vonalakban. Az utazó rendezővel történő első találkozás alkalmával a bemutatkozást követően a színjátszás alapjairól beszélgettek, majd a mentor máris bekapcsolódott a készülő új darab színpadra állításába. A szakembertől jó tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, hogy milyen színészi eszközöket alkalmazhatnak a különböző karakterek megformálása során, a jellemábrázolás hogyan lesz tökéletes, a megírt színdarab stílusát, eszmeiségét hogyan tudják visszatükrözni a színpadon.

A második alkalommal Rónyai László közművelődési referens tájékoztatta a jelenlévőket a Nemzeti Művelődési Intézet szerepéről, majd helyzetképet vázolt fel a csoport jelenlegi tevékenységéről, céljairól, de szót ejtett a megye más településein működő amatőr színjátszó körökről, azok elért eredményeiről. A színésznővel történő közös munka témája most a darab színreviteléhez szükséges egyszerű díszletek, a szereplőkhöz, karakterekhez illő jelmezek megválasztása volt.

A harmadik és negyedik alkalommal egy-egy jelenet próbáját tartották, amelyeken már jól hasznosították az eddig tanultakat.  A színpadi térrendezés fontosságáról kaptak új ismereteket, majd a gyakorlatban is kipróbálták, hogyan kell a teret berendezniük, hogyan tudnak a színészek a színpadon úgy elhelyezkedni, mozogni, hogy mindenki látható legyen. Az ötödik és egyben utolsó alkalom már összpróbának volt tekinthető, az „utazó rendező” kisebb pontosításokkal segítette a színészek munkáját, akik izgatottan várják első fellépésüket a nagyközönség előtt.

A Fortuna Színjátszókör a színdarab rövidített változatát november végén mutatja majd be Adácson a XXIII. Országos Falusi Színjátszó Találkozón. Jövő év márciusában tartják a teljes darab premierjét Jászfényszarun a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár színháztermében, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az Utazó rendező projekt nemcsak művészi területen mutatkozott meg a csoportok életében. A közművelődés eszközrendszerével, módszereivel a közösség tovább erősödött.

Rónyai László
Rimóczi Veronika

Fotó: Rónyai László

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.