„Tihamér, aki a településen kincset ér” avagy az ideális közművelődési szakember

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság

 

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében közművelődési asszisztens munkakörben dolgozó kollégák a képzési alkalmak mellett módszertani műhelynapon is részt vesznek a megyei igazgatóságon dolgozó módszertani munkatársak vezetésével.

 

A Nógrád Megyei Igazgatóságon márciusra már mindhárom képzési csoportban megvalósultak a foglalkozások. A műhelynapok során a résztvevők gyakorlati oldalról is megismerkedhettek a közművelődési statisztikával és az adatszolgáltatással. Sok kolléga bátran, kezdőként vállalkozott az adatszolgáltatás elkészítésére, melyhez a műhelyfoglalkozások alkalmával személyes segítséget is kaptak. A közösségfejlesztés és a közösségi művelődés fogalmát megismerve a foglalkozások során különböző tréning feladatok elvégzésével feltérképezhették egymás kompetenciáit, különböző feladatok segítségével csoportos és egyéni feldolgozás keretében mutatták be településüket és a közművelődési munkával kapcsolatos tapasztalataikat, ismereteiket. Egyéni feladat keretében például térképet készítettek saját településükről így játékos formában mutatták be a helyi nyilvánosság színtereit, a közösség számára fontos helyszíneket, találkozási pontokat és azokat az értékeket, amelyek a helyi közösség, a helyi társadalom számára értéket képviselnek.

 

Szolgáltatástérképet, SWOT analízist, problémafát is készítettünk megalapozva ezzel az első modulzáróra való felkészülést is. Különböző internetes adatbázis lelőhelyekkel ismerkedtek meg a hallgatók, melyet későbbi munkájuk során akár a helyi értékfeltáráshoz is használhatnak és elkészült „Tihamér, aki a településen kincset ér” avagy az ideális közművelődési szakember is.  A salgótarjáni csoport műhelymunkáján részt vett a megyei igazgatóságon szakmai gyakorlatot teljesítő főiskolai hallgató is, aki a felsőfokú BA képzést és az általa végzett önkéntes tevékenységet mutatta be a kollégáknak, akik nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót.

Most egy időre elbúcsúzunk a kontakt alkalmaktól, de az online térben hamarosan folytatjuk a megkezdett munkát.

Szigeti Lászlóné

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.