Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság

  • Hírek
  • Kapcsolat
  • Ismertető
  • Munkatársak

Hungarikum Játszóházzal a Dobroda fesztiválon

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság a megyei értékeket bemutató Hungarikum Játszóházával örömmel vesz részt a települések közösségi programjain. A pandémiás időszak bezártsága után a nagy-és kistelepülések egyaránt örömmel rendezik meg közösségi...


Látó utak, workshop, népi kézművesfoglalkozás - élményteli július Nógrádban

  A képzéseken való részvétel és a települési feladatok ellátása mellett látó úton, lakiteleki látogatáson és újabb bábos workshopon vettek részt júliusban a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban résztvevő közművelődési asszisztensek Nógrád...


Felvételi ponthatárok – várunk Téged is a közösségszervező szakra!

A felsőoktatási ponthatárokat július 22-én, csütörtökön este hirdették ki az idén felvételiző diákok számára. Salgótarjánban, immár – egy év kényszerszünet után – 6. alkalommal volt pontszám váró parti a város Fő terén. A Pont Ott Partin a felvételizőkkel megtelt...


Hungarikum játszóház Szent Iván éjjelén

  A nyári napfordulót követve Szent Iván éjjelén ünnepeljük a június 23-ról 24-re virradó nyárközép éjszakáját. Ez az év közel legrövidebb éjszakája, amikoris a fény és sötétség váltakozása mágikus erőkkel bír. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást...


Közösségépítő kultúránk – nógrádi résztvevők Lakiteleken és Kápolnásnyéken

A Nemzeti Művelődési Intézet idén is meghirdette a „Közösségépítő Kultúránk” előadó-művészeti programsorozatot együttműködő partnereivel. A másfél hónapig tartó programsorozat alatt a kapcsolódó helyszíneken közel húszezer ember részesülhet a komplex művészeti és...


Bábos workshop és lakiteleki látogatás

Júniusban rendhagyó módon valósultak meg a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban résztvevő közművelődési asszisztensek számára a módszertani műhelynapok. Egy csoportunk a „Közösségépítő Kultúránk” keretében Lakitelekre látogatott el, egy csoportunk pedig...


Iskolai Közösségi Szolgálat – érettségi szünetben számítógép mentesen

  Megújításra kerültek Nógrád megyében a megyei igazgatóság középiskolákkal kötött együttműködési megállapodásai az 50 órás iskolai közösségi szolgálat teljesítésére. Az érettségi szünetet kihasználva, három tanuló töltötte délelőttjeit a Nógrád Megyei...


Anyák napja az online térben

  Május első vasárnapján az Édesanyákat köszöntjük. A Nemzeti Művelődési Intézet foglalkoztatási és képzési programjában részt vevő települési kollégák az idén az online térbe helyezték át ezt a szép ünnepet. Válogattunk szebbnél szebb ötleteikből: Vanyarcon kis...


Elindult az amatőr művészeti csoportok mentorálása képzés Nógrád megyében

  A Nemzeti Művelődési Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával ingyenes, távoktatási formában megvalósuló Amatőr művészeti csoportok mentorálása (nyilvántartási szám: 33431-3/2018/KOZOSMUV) című 60 órás továbbképzést indított országszerte a...


Virtuális műhelymunkák Nógrád megyében

Áprilisban a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében a közművelődési asszisztens munkakörben dolgozó kollégák a képzési alkalmak mellett a módszertani műhelynapokon is online formában találkoztak egymással. Öt tartalmas műhelyfoglalkozás valósult...


Települési közösségek – települési értéktárak

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényhez kapcsolódó 324/2020. (VII. 1.) Korm. rendelet – a magyar nemzeti értékek és hungarikumok értéktárba való felvételéről és az értéktár bizottságok munkájának szabályozásáról – a tavalyi...


Nógrádi közművelődési jó gyakorlatok az országos online térben

  A Nemzeti Művelődési Intézet 2021. márciusában a települések online térbe helyezett közművelődési jó gyakorlatai elterjesztése érdekében új online szolgáltatási felületet indított JógyakorlatON elnevezéssel, amely a www.jogyakorlaton.hu felületen érhető el. A...


Nógrád megyében is zajlik a közművelődési statisztikai adatszolgáltatás

Nógrád megyében a Nemzeti Művelődési Intézet Megyei Igazgatósága is elkezdte a Kultstat felületen folyamatosan beérkező és az adatszolgáltatók által lezárt OSAP 1438 közművelődési statisztikai jelentések adatainak ellenőrzését és javítását. Nógrád megyében 120...


„Tihamér, aki a településen kincset ér” avagy az ideális közművelődési szakember

  A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében közművelődési asszisztens munkakörben dolgozó kollégák a képzési alkalmak mellett módszertani műhelynapon is részt vesznek a megyei igazgatóságon dolgozó módszertani munkatársak vezetésével.   A...


„A tudás hatalma” – megkezdődött a közművelődési és közönségkapcsolati szakemberek képzése Rétságon

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program harmadik Nógrád megyei képzési helyszínén is folytatódott a jelenléti oktatás 2021. február 15-től. A többségében Rétsági járásból érkező hallgatók érdeklődéssel telve kezdtek neki a közel hét hónapig tartó középfokú...


A tudás fája - középfokú közművelődési és közönségkapcsolati szakemberek képzése Balassagyarmaton

A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, Nógrád megyében már második helyszínként indult el a közművelődési foglalkoztatási és képzési program keretében a középfokú közművelődési és közönségkapcsolati szakemberek képzése. A balassagyarmati csoportban 19 fő kezdte meg...


Túl vannak az első képzési héten a salgótarjáni hallgatók

A Közművelődési Képzési és Foglalkoztatási Program keretében február elsejével Nógrád megyében egy helyszínen elindult a közművelődési és közönségkapcsolati szakemberek képzése. A hétfői napon a salgótarjáni hallgatók részt vettek az első képzési napon, majd ezt...


Közművelődési szakemberek képzése indult Salgótarjánban

A közművelődési foglalkoztatási és képzési programban három Nógrád megyei helyszínen indul el középfokú közművelődési és közönségkapcsolati szakemberek képzése. A salgótarjáni csoportban 28 fő kezdte meg érettségire épülő tanulmányait február első napján, akik 26...


Fotók a múltból – egy régi kép története Karancskesziből

  A Nemzeti Művelődési Intézet „100 év, 100 fotó, 100 élet” címmel hirdetett fotópályázatot 2020-ban a Nemzeti Összetartozás Éve kapcsán, melynek célja az elmúlt 100 éven átnyúló emberi kapcsolatok és elődeink történetének bemutatása volt az 1920-as évektől...


Folytatódik a településjárás Nógrád megyében

  A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében Nógrád Megyében 78 település kapcsolódott be a leendő közművelődési szakemberek képzését és foglalkoztatását biztosító programba melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogat. A Nemzeti...


Településjárás – munkában a közművelődési foglalkoztatási és képzési program résztvevői

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága által december hónapban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított támogatás révén felvett munkatársak a települési közművelődési feladatokban segítik az önkormányzatok jogszabályi megfelelését. A...


Tovább bővül a Nógrád megyei közművelődési szakember gárda

 2020. év december közepén Nógrád megyében is elindultak a Nemzeti Művelődési Intézet Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programjának képzési csoportjai. A három képzési napon 66 fő iratkozott be a program egyik központi elemeként megvalósuló Közművelődési és...


Elemzünk, tervezünk, valóra váltunk

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága, hasonlóan az ország valamennyi igazgatóságához, 2020. év őszén elkészítette Nógrád megye közművelődési stratégiáját 2020-2025. időtartamára vonatkozóan. Nógrád megye általános és közművelődési statisztikájára...


Viszlát nylon, helló vászon!

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. Idén a Nemzeti Művelődési Intézet is csatlakozott a nemes programsorozathoz, annak érdekében, hogy az otthoni szatyrokkal teli szatyrok eltűnhessenek a háztartásokból. A „Válts...


„A legfontosabb mindig, amit együtt teszünk”

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése műhelyfoglalkozás sorozat zajlott Nógrád megyében, Salgótarjánban...


Élmény alapú néptánc oktatás – folytatódott az amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése műhelyfoglalkozás sorozat nyár végi és őszi foglalkozásai szerencsésen...


Így telt a november Bujákon

Novemberben is szorgosan készült Nógrádban a Rigófészek Társulat a VI. Pajtaszínházi Szemlére.  Jól indult a november eleje a bujáki színjátszók számára, több alkalommal is sort kerítettek a próbálásra, így rengeteget gyakorolták a szövegeket és annak különböző...


Elmarad a Nógrád megyei Közművelődési Szakmai Nap!

Tájékoztatjuk a Nógrád megyei Közművelődési Szakmai nap iránt érdeklődőket, hogy a járványügyi helyzet súlyosbodása és a kedd éjféltől életbe lépő korlátozásokat figyelembe véve a 2020. november 19-re tervezett közművelődési szakmai nap ELMARAD. Nagyon készültünk az...


Pajtaszínház újratöltve

  A Nemzeti Művelődési Intézet és a Teátrumi Társaság „Pajtaszínház” közös projektjében 2017 őszén a Tari Pajtások amatőr színtársulat mentorálása valósult meg. Az előadást – Marschalkó Zsolt: Gyóntatás – több településen sikeresen bemutatták a Nemzeti Színházi...


„Színház az egész világ”- salgótarjáni pedagógusok a Színháziskola képzésben

2020. szeptemberében tovább folytatódott a Színháziskola képzés Nógrád megyében, a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága szervezésében. A Lázár Ervin Program keretén belül megvalósuló 30 órás pedagógus továbbképzésben 18 fő, alsó tagozaton tanító...


Közművelődési szakmai nap Nógrád megyében

  A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága idén is megszervezi hagyományos közművelődési szakmai napját, amelyre várjuk és hívjuk az önkormányzatok képviselőit, a közművelődési intézmények és színterek munkatársait, a közművelődési civil...


Buják francia köntösbe bújtatva

  Októberben gőzerővel ugyan, de nagyon jó hangulatban zajlottak a VI. Pajtaszínházi próbák Nógrád megyében, Bujákon. Minden találkozás alkalmával a nevetésé a főszerep, ugyanis a közösen kiválasztott darab komikus, túlzó elemeinek megjelenítését rendkívül élvezi...


Értékeink bűvöletében

  2020. október 3-án került sor Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben a Nemzeti Művelődési Intézet új székházának ünnepélyes keretek közötti átadására. A Kárpát-medencei jelentőségű rendezvényen a kulturális élet területén kiemelkedő munkássággal bíró politikusok,...


Hatodik alkalommal is útnak indul a Pajtaszínház Nógrádban

  Idén immáron hatodik alkalommal indul el Nógrád megyében a Pajtaszínház projekt, melynek során ebben az évben egy bujáki amatőr színjátszó csoport kap lehetőséget arra, hogy megmutassa magát januárban a Nemzeti Színház nagyközönsége előtt a VI. Pajtaszínházi...


Látóutak a közművelődési alapszolgáltatások mentén Nógrád megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága és az idén 10. születésnapját ünneplő Nógrád Megyei Népművelők Egyesülete közösen szervezett szakmai-, tapasztalati látóutakat Nógrád megyében a közművelődési alapszolgáltatások mentén. A kulturális alapú...


Tovább bővült Nógrád megye kulturális szakembereinek száma

Sikeresen zárult Nógrád megyében a Nemzeti Művelődési Intézet által indított, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult Közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzés, amelynek záróvizsgájára 2020. július 29-30-án került sor a balassagyarmati...


Táncház és ugróiskola – Folytatódik az amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése Salgótarjánban

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése műhelyfoglalkozás sorozat zajlik Nógrád megyében, Salgótarjánban 2019...


Sikeresen zárult Nógrád megyében a Kulturális szolgáltatásmenedzsment szakmai továbbképzés

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága 2020. június 21-én zárta 60 órás szakmai továbbképzési programját a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt keretében Kulturális szolgáltatásmenedzsment...


Online képzésen a Nógrád megyei szakemberek

2020. június 16-án a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága Kulturális szolgáltatásmenedzsment címmel 60 órás közművelődési szakmai továbbképzést indított, ami a járványhelyzetre való tekintettel az első öt alkalom távoktatásos formában került...


Célegyenesbe érkezett a középfokú közművelődési szakember képzés Nógrád megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága 2019. augusztusában indította el a középfokú közművelődési és közönségkapcsolati szakember OKJ-s képzését. Az oktatók és a hallgatók számára a kurzus március közepétől online folytatódott tovább. A veszélyhelyzet...


Kulturális szolgáltatásmenedzsment képzés indul Nógrád megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága 2020. június 16-án elindítja 60 órás szakmai továbbképzési programját a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt keretében Kulturális...


Folyamatos szakmai munka Nógrád megyében online platformokon

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóságának munkatársai a sikeres kora tavaszi, települési helyszíneken zajló tanácsadások után a megyei iroda falai közé kényszerültek a veszélyhelyzet miatt. Ám a feladatok továbbra is számos lehetőséget biztosítottak a...


Közművelődési szakmai továbbképzés Nógrád megyében

Kulturális szolgáltatásmenedzsment KAB-os képzés indul 2020 júniusában, Nógrád megyében a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében. A Nemzeti Művelődési Intézet küldetése, hogy a közösségeket képessé tegye saját értékeik felismerésére és az ebből adódó lehetőségek...


Jogszabályi megfelelés a közművelődési területen – márciusi szakmai tájékoztató napok Nógrád megye településein

Az önkormányzatok és a Nemzeti Művelődési Intézet tevékenységének találkozási pontjaira hívta fel a figyelmet az a szakmai tájékoztató sorozat, melyet a Nógrád Megyei Igazgatóság munkatársai valósítottak meg február hónapban a megye több településén. A sorozat...


Komatálat hoztam – egy tárgyalkotó népi iparművész gondolatai

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága ebben az évben is lehetőséget biztosít a közösségszervező BA szakos hallgatók számára szakmai gyakorlatuk megvalósításához. Idén az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusán, kulturális közösségszervezés...


Közösség és média Szurdokpüspökiben

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Közösség és média szakkör zajlott a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben 2019 márciusa óta. A szakkör célja volt, hogy a...


Szakmai hálózat – szakmai közösség - „Metszéspont” Nógrád megyében

Nógrád megyében 2020. február 24-én zárult az a 12 alkalmas műhelymunka, amely a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” — EFOP-3.7.3-16-2017-00148 projekt keretén belül Metszéspont műhelymunka címmel. A műhelyfoglalkozás alkalmai Nógrád megye nyolc településén,...


A Kosárfonás alapjai - Elfeledett szakmák Nagybárkányban

A „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt keretében 2019-ben a Nógrád megyei Nagybárkányban indult el az „Elfeledett szakmák, népi kismesterségek visszatanítása” tanfolyam. A foglalkozások kitűzött célja a kosárfonás...


Amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése tánccal, dallal, mesével Salgótarjánban

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése műhelyfoglalkozás sorozat zajlik Nógrád megyében, Salgótarjánban, az...


Közművelődési szakmai tájékoztató napok Nógrád megye településein

Az önkormányzatok és a Nemzeti Művelődési Intézet tevékenységének találkozási pontjaira hívta fel a figyelmet az a szakmai tájékoztató sorozat, melyet a Nógrád Megyei Igazgatóság munkatársai február hónapban megvalósítottak a megye több településén. A muzeális...


Nógrád megye Kiváló Krónikása – irodalmi délután a Kultúrházak éjjel-nappal hétvégéjén

A Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat keretében a Nemzeti Művelődési Intézet és a József Attila Megyei Művelődési Központ közös szervezésében valósult meg Salgótarjánban 2020. február 14-én a Falusi Krónika – Olvasókörök Irodalmi Találkozója. Az olvasókörök,...


Nógrádban is folytatódik a Színháziskola képzés

2020-ban is folytatódik a Lázár Ervin Program keretén belül a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett Színháziskola projekt. A 30 órás akkreditált képzésre nemcsak pedagógusok jelentkezését várják, hanem olyan személyekét is, akiket érdekel az előadó-művészet, a...


Tűvé tettek mindent, de megérte! – Pajtaszínházi bemutató Ságújfaluban

Zsúfolásig telt a művelődési ház Ságújfaluban 2020. január 18-án, szombaton délután. Illyés Gyula: Tűvé-tevők című parasztkomédiájának megtekintésére gyűlt össze a nagyérdemű közönség, és nemcsak a településről, hanem a szomszédos településekről is sokan voltak...


Falusi Krónika – Olvasókörök, közösségek irodalmi találkozója

A Nemzeti Művelődési Intézet irodalmi találkozót hirdet Magyarországon és a Kárpát-medencében működő olvasókörök, közösségek számára a 2020. évre. A találkozó témája a falusi, vidéki élet. Jelentkezni az e témakörrel foglalkozó – hagyományok, munka, szokások, táj,...


Kiállítással zárult a „Közösségépítés az értéktárak mentén” projekt Tolmácson

Együttgondolkodásra, közös műhelymunkára hívta a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága a megye három településén lévő civil szervezeteket és az aktív lakosokat a települési értéktárak létrehozására. „Mondd és elfelejtik, mutasd meg és emlékeznek, vond...


Rendezvényszervezési ismeretekből vizsgáztak Balassagyarmaton a középfokú OKJ-s képzés II. modulzáróján a résztvevők

Befejeződött a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága által koordinált „Közművelődési és közönségkapcsolati szakember” OKJ-s képzés II. modulja. A nyáron indult képzés heti két napon, Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban zajlott. A...


Lezárult a Színháziskola képzés Salgótarjánban

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága 2019. október 21-én elindította a megyei Színháziskola első képzési csoportját. A Színháziskola – 30 órás PAT (Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület) által akkreditált pedagógus továbbképzés,...


Amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése indult Salgótarjánban

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzése műhelyfoglalkozást indított el Nógrád megyében, Salgótarjánban, az...


Közművelődési szakmai napot rendeztek Balassagyarmaton

Nógrád megye ez évi második közművelődési szakmai napjának a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ adott otthont 2019. november 7-én. A rendezvényen közel 60 közművelődési szakember, civil szervezeti és települési vezető vett részt. A rendezvényt Máté...


Népi kismesterség, a kosárfonás visszatanulása Nagybárkányban

A Nemzeti Művelődési Intézet Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projekt keretében 2019-ben a Nógrád megyei Nagybárkányban indult el az „Elfeledett szakmák, népi kismesterségek visszatanítása” tanfolyam. A...


Közművelődési szakmai nap Balassagyarmaton

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága közművelődési szakmai napot szervez a szakterületet érintő jogszabályokról, azok változásaiból következő gyakorlati tennivalókról, a szakmát érintő egyéb aktuális feladatokról, szakfelügyeleti tapasztalatokról,...


Pajtaszínházi próbák Ságújfaluban

V. évéhez érkezett a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Művelődési Intézet „Pajtaszínház” amatőr művészeti csoportokat támogató programsorozata, mely a színjátszó körök újjáélesztését tűzte ki célul, elsősorban a kistelepüléseken. Nógrád megyében a próbák Ságújfalu...


Felhívás – Amatőr művészeti csoportok vezetői képzés indul Nógrád megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül amatőr művészeti csoportok vezetőinek képzését indítja el Nógrád megyében. A 12 alkalommal, havi...


Sikeres modulzáró a Balassagyarmaton zajló OKJ-s képzésben

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága idén nyáron érettségire épülő középfokú OKJ-s képzést indított Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A Közművelődési és közönségkapcsolati szakemberképzésben az első modulzáró vizsgára...


Megyenapon a játszóház és az értékpiramis

Nógrád megyében idén XIII. alkalommal tartottak megyenapot, amelynek idén a harminc éve várossá nyilvánított Bátonyterenye adott otthont. Szeptember 14-én egész nap színes kifestőkkel, hungarikum totóval, óriás puzzle-lal, hungarikumokat ábrázoló nagyméretű...


Metszéspontban a helyi értékgyűjtés és kulturális vidékfejlesztés

A „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon — EFOP-3.7.3-16-2017-00148” projekt keretében megvalósuló Metszéspont műhelymunka keretében három alkalommal a helyi értékgyűjtés módszertanával, a kulturális vidékfejlesztés települési jó példáival ismerkedtek meg...


Hungarikum játszóházzal is búcsúztatták a nyarat Salgótarjánban

Nyárzáró Fesztivált rendeztek Salgótarjánban 2019. augusztus 31-én.  A 28. Nógrád Megyei Vadász-, Horgász- és 69. Bányásznap, valamint a VII. Palóc Pálinka Ünnepe sok látogatót vonzott a Fő térre. A Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága Hungarikum játszóházzal...


Kiállítással zárult a „Közösségépítés az értéktárak mentén” projekt Héhalmon

Együttgondolkodásra, közös műhelymunkára hívta a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága a megye három településén lévő civil szervezeteket és az aktív lakosokat a települési értéktárak létrehozására. A találkozások alkalmával a résztvevők kicserélték...


800 éves település ünnepén járt a hungarikum játszóház

Varsányban fiatalok és felnőttek egyaránt örömmel játszottak az óriás méretű kirakós kockákkal a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága munkatársai által működtetett hungarikum játszóházban augusztus 17-én, szombaton. A hungarikumpiramis fotóiból...


Sikeresen zárult a KAB-os képzés Salgótarjánban

2019. augusztus 14-én fejeződött be az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” projekt keretében támogatott „Kistelepülések erőforrásai és rejtett értékei a...


Középfokú OKJ-s képzés indult Balassagyarmaton

2019. augusztus 6-án a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága érettségire épülő, középfokú OKJ-s képzést indított Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A Közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzésre 26-an jelentkeztek...


Hungarikum játszóház Palotáson

Fiatalok és felnőttek egyaránt örömmel színeztek vagy elmerülten keresték a kirakós játék egymáshoz illő elemeit július 20-án, szombaton a Palotáson megrendezett hungarikum játszóházban. A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága munkatársai által...


Kistelepülések erőforrásainak feltérképezése – támogatott képzés indult Salgótarjánban

A Közművelődési Akkreditációs Bizottság (KAB) által engedélyezett szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával valósulnak meg országos szinten. Salgótarjánban július 17-én, szerdán indult el a „Kistelepülések erőforrásai és rejtett értékei a...


Elfeledett szakmák, népi kismesterségek visszatanulása Nagybárkányban

március 25-én indult el a településen a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt. A 12 alkalmas tanfolyam célja az elfeledett szakmák, népi kismesterségek visszatanítása. A településen régen sokan...


Metszéspont – műhelyfoglalkozások közművelődési szakemberek számára

március 12-én indult el a 12 alkalmas műhelyfoglalkozás, amelynek célja egy erős szakmai hálózat kialakítása a megyében valamint tudásmegosztás és a települési jó gyakorlatok bemutatása.   A „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon — EFOP-3.7.3-16-2017-00148”...


Szakmai tanácskozás – fókuszban a közművelődési rendelet

Tar község adott helyet a 2019. június 27-én megrendezett szakmai megbeszélésnek, melyen négy községből – Szurdokpüspöki, Kozárd, Alsótold és Tar – vettek részt polgármesterek, a jegyző és az aljegyző, valamint a településeken dolgozó közművelődési szakemberek.   Az...


Nógrád megye − Metszéspont műhelyfoglalkozás Kozárdon

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Metszéspont műhelyfoglalkozást indított Nógrád megyében. 2019. június 17-én Kozárd adott helyet a Metszéspont...


Közösségépítés Nógrád megyében az értéktárak mentén – három település egy projektben

Együtt gondolkodásra, közös műhelymunkára hívta a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága a megye 3 településén lévő civil szervezeteket és aktív lakosokat. A programba bevont települések közös gondolkodása szakmai műhelyekben valósul meg. E találkozások...


Nógrád megye - Látóúton partnerségben Szécsényben

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága, a Nógrád Megyei Népművelők Egyesülete valamint a Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. közművelődési szakemberei közösen töltöttek el egy napot Szécsényben 2019. június 06-án. A szakmai nap elsődleges célja a...


Értékfeltárással a művelődő közösségekért Nógrádmegyerben - projekt záró

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű,  EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül 12 alkalmas Hungarikum műhely – értékfeltáró ismeretterjesztő sorozat indult el tavaly...


Közművelődési szakmai nap Salgótarjánban

A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ adott otthont a közművelődéssel foglalkozó szakemberek, önkormányzatok, intézmények számára szervezett Nógrád megyei közművelődési szakmai napnak 2019. május 23-án. A rendezvényen közel 60 közművelődési szakember, civil...


Közművelődési Szakmai Nap Nógrád megyében

Az NMI Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága 2019. május 23. (csütörtök) 9.30 órától Közművelődési Szakmai Napot szervez a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban (3100 Salgótarján, Fő tér 5., klubterem), amelyre a települések vezetőit és a...


Elkezdődött a Helyi értékekre épülő kulturális gazdaságfejlesztés Nógrád megyében

Helyi értékekre épülő kulturális gazdaságfejlesztés Nógrád megyében címmel műhelymunkára invitálta a Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága a téma kapcsán az érintetteket. Nógrád megyében 2019. május 7-én vette kezdetét az a műhelymunka-sorozat, melynek első...


Közösség és média foglalkozás indult Szurdokpüspökiben

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretében Nógrád megyében Közösség és média havi szakkör indult.    A szakkör 12 alkalmon keresztül más-más...


Táncházzal zárult a hungarikum műhelyfoglalkozás sorozat Nógrádmegyerben

Az élethosszig tartó tanulás jegyében zajlott 12 hónapon át Nógrádmegyerben a hungarikum műhelyfoglalkozások sorozata a Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148” projektjében. A záró foglalkozáson, április 26-án,...


Pajtaszínházi előadás volt a Zenthe-nap vendége Salgóbányán

Évek óta hagyomány, hogy a Művelődési Intézet Pajtaszínházi projektjében aktuális évben szereplő társulatot vendégül látja Nógrád megye kőszínháza, a Zenthe Ferenc Színház a salgóbányai emléknapon. Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze, Salgóbányán született, gyermekkorát...


Sikeresen vizsgáztak – közművelődési szakember képesítést kaptak

Nógrád megyében lezárult az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (közművelődési szakmairány) középfokú végzettségre épülő OKJ-s képzés. Salgótarjánban a képzés 2018. július 3 – án indult el. A szakmai vizsgára...


Elfeledett szakmák nyomában Nagybárkányban

A Nemzeti Művelődési Intézet Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretében a Nógrád megyében Elfeledett szakmák, népi kismesterségek visszatanítását célzó tanfolyam zajlik. A 2019. március és 2020....


Az értékfeltáró műhelymunka idén is folytatódik

Az NMI Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148” projektjének keretein belül 12 alkalmas Hungarikum műhely – értékfeltáró ismeretterjesztő sorozat indult el tavaly Nógrádmegyerben. Januártól folytatódtak a...


Útjára indult a közös szakmai tervezés és gondolkodás Nógrád Megyében

A „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon — EFOP-3.7.3-16-2017-00148” projekt keretében Metszéspont címmel műhelymunka indult el Nógrád megyében. A foglalkozások kiemelt célja egy erős szakmai hálózat kialakítása a megyében. A műhelymunka során tizenkét alkalomból...


Megújult a művelődési ház Kisecseten – a Kisecseti Színjátszók új darabbal avatták fel a színpadot

Napsütéses szép délután adták át a megújult kisecseti művelődési házat a helyi közösségnek szombaton délután. Pál Pista bácsira, az utolsó nógrádi dudásra emlékezve, dudaszó fogadta az érkezőket. Pribelszki Tamás polgármester gyermekkorát felidézve mesélt a régi...


Lezárult az első okj-s képzés – közművelődési szakemberek vizsga előtt

Március 12-én, kedden volt az utolsó oktatási nap az EMMI által támogatott közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzés salgótarjáni helyszínén.A 2018. július elején indult tanfolyam 26 résztvevője sikeres modulzáró vizsgát tett és így jogosulttá vált komplex...


Felhívás – Közösség és média szakkör Szurdokpüspökiben

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Közösség és média szakkört indít Szurdokpüspökiben. A 12 alkalommal, havi rendszerességgel alkalmanként 2 óra...


Felhívás – Elfeledett szakmák, népi mesterségek visszatanulása

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Elfeledett szakmák, népi mesterségek visszatanulása tanfolyamot indít Nagybárkányban. A 12 alkalommal, havi...


Felhívás – Metszéspont műhelyfoglalkozás Nógrád megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Metszéspont műhelyfoglalkozást indít Nógrád megyében. A 12 alkalommal, havi rendszerességgel, alkalmanként négy...


Folytatódik a középfokú közművelődési szakemberképzés Salgótarjánban

A közművelődési és közönségkapcsolati képzésben részt vevő hallgatók január utolsó napjaiban a közművelődési szakma dokumentációjának részletes megismerésével, elkészítésük tartalmi és formai követelményeivel, határidejével ismerkedtek. A salgótarjáni képzésben 22...


A közösségszervezés szak népszerűsítése Nógrád megyében

Balassagyarmaton a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma, Szakgimnázium és Szakközépiskolájában 2019. január 16-án osztályfőnöki óra keretében promóciós kisfilm vetítésével együtt kaptak tájékoztatást a szak jellemzőiről, képzési...


Nógrád rád vár! – Látóúton Bujákon

Tapasztalati tanulással, jó gyakorlatok helyszíni megtekintésével folytatódott az az ötmegyés program, melynek elméleti megalapozását a január közepén Miskolcon megtartott szakmai nap adta. A program résztvevői a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei,...


1947 óta az első ősbemutató Egyházasgergén – Pajtaszínház települési főpróba

Teltházzal, pótszékekkel zajlott szombaton, január 19-én a pajtaszínházi előadás települési nyilvános főpróbája Egyházasgergén a Művelődési Házban. A Pajtakör – Egyházasgerge Hagyományőrző Asszonyai amatőr színjátszó társulat Máté Krisztián rendezésében Galgóczi...


Pajtaszínház a Pajtakör társulat előadásában Egyházasgergén

A Nemzeti Művelődési Intézet idén már a negyedik Pajtaszínházi Szemlére készül a Nemzeti Színházban a január 26–27-i hétvégén. Az amatőr színjátszó körök újjáélesztése érdekében, a Teátrumi Társasággal együttműködve, megyénként egy-egy amatőr társulatot mentorálnak a...


Az értékfeltáró műhelymunka folytatódik

A Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148” projektjének belül 12 alkalmas Hungarikum műhely – értékfeltáró ismeretterjesztő sorozat indult el idén májusban, a Nógrád megyei Nógrádmegyerben. Módszertani elmélettel...


Nógrád megyei közművelődési szakmai nap

A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ adott otthont a közművelődéssel foglalkozó szakemberek, önkormányzatok, intézmények számára szervezett Nógrád megyei közművelődési szakmai napnak 2018. november 22-én. A rendezvényen közel 70 közművelődési szakember,...


Salgótarjáni közművelődési szakmai nap

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Irodája közművelődési szakmai napot szervez 2018. november 22-én 9.00 órától a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. intézményében. A programon elsősorban a települések polgármestereinek és jegyzőinek, a...


Értékfeltárással Nógrádmegyerben a művelődő közösségekért

Az NMI Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148” projektjének keretein belül 12 alkalmas Hungarikum műhely – értékfeltáró ismeretterjesztő sorozat indult el idén májusban, a Nógrád megyei Nógrádmegyerben. Nyáron a...


Egyházasgergén folytatódik a Pajtaszínházi projekt Nógrád megyében

Egyházasgergén már zajlanak a próbák a Nemzeti Művelődési Intézet és a Teátrumi Társaság immár negyedik éve folyó Pajtaszínházi projektjében. A településen működő Pajtakör – Egyházasgerge hagyományőrző asszonyai néven összejáró „régebb óta fiatalok közössége” örömmel...


Sikeres modulzáró Salgótarjánban

A Művelődési Intézet az EMMI támogatásával országosan több helyszínen, így Salgótarjánban is elindította a Közművelődési és közönségkapcsolati szakemberek képzését, mely érettségire épül, és az OKJ szerinti közművelődési szakképesítés megszerzésére irányul. A...


Közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzés indult Salgótarjánban

Nógrád megyében a közművelődésben felélénkülő közösségi élet megszervezéséhez több jól képzett szakemberre van szükség. Éppen ezért fontos, hogy a Művelődési Intézet az EMMI támogatásával országosan több helyszínen, így Salgótarjánban is elindította a Közművelődési és...


Értékfeltárással a művelődő közösségekért Nógrádmegyerben

Az NMI Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148” projektjének keretein belül 12 alkalmas Hungarikum műhely – értékfeltáró ismeretterjesztő sorozat indult el idén májusban, a Nógrád megyei Nógrádmegyerben. A műhely célja az...


Szakmai nap ‒ Salgótarjánban

A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ adott otthont a közművelődéssel foglalkozó szakemberek, önkormányzatok, intézmények számára szervezett Nógrád megyei szakmai napnak 2018. május 31-én. A rendezvényen közel 70 közművelődési szakember és települési vezető...


Népi kézműves programok Nógrád megyében

Az NMI Művelődési Intézet a Népművészeti Egyesületek Szövetségével (NESZ) valósítja meg az V. Kulturális Közfoglalkoztatási Program hosszabbításában a kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programját. A képzések célja a népi kézművesség egyes területeinek...


„135+1=A jövő zenéje” program, ahogy az acélgyári gyermekcsapat megálmodta

Vidám, színes, gazdag forgataggal zárta a salgótarjáni Petőfi Iskola Acélgyári Gyermekcsapat Egyesülete a „135+1=A jövő zenéje” program ifjúsági közösségfejlesztő folyamatát. Kodály Zoltán és Bartók Béla népdalgyűjtő körútján járva a falvakat, egy lakodalmas...


Háry János nyomán tánccal, zenével, bábbal

A Nógrádi Autizmus Alapítvány egy újabb civil közösség a fiatalok közösségfejlesztő projektjében, mely Kodály Zoltán évfordulója kapcsán zenei produkció elkészítését vállalta. Az első foglalkozásokon megismerkedtek Kodály Zoltán életével, főbb műveivel, és a projekt...


135+1=A jövő zenéje – Kodály nyomában Nógrád megyében is

A Diósjenőn működő Boróka Gyermekjóléti Egyesület már évek óta tart zenés délutánokat a székhelyként szolgáló felújított parasztházban, melynek hatalmas udvarán egy kisvonat várja a környéket bejárni vágyókat. A 135+1=A jövő zenéje programba való sikeres regisztrálás...


Pajtaszínházi amatőr társulat előadása Salgóbányán

Az NMI Művelődési Intézet és a Teátrumi Társaság 2017-ben a Pajtaszínházi projektben a Tari Pajtások Színjátszókör amatőr társulatát mentorálta. A tariak  Marschalkó Zsolt: Gyóntatás című darabját bemutatták már Taron, a Nemzeti Színházban, Csécsén és most vasárnap...


Kiállítás Csécse értékeiből – Értéknap a Pásztói járásban

A Csécse Településért Egyesület szervezésében 2013-ban – a Művelődési Intézet módszertani támogatásával, a közösségi gyűjtést használva – nagy lendületet vett Csécsén a hagyományok felelevenítése, megőrzése, azok továbbadása és az e köré szervezett rendezvények...


Kulturális közfoglalkoztatottak OKJ-s képzése Nógrád megyében

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztálya – egyedülálló módon az országban – az NMI Művelődési Intézet kulturális közfoglalkoztatottjai részére 2017 novemberében lehetőséget biztosított állami támogatással kulturális rendezvényszervező (OKJ száma: 51 345...


De hová lettek a kacsák!? – Pajtaszínházi próbák Taron

Nógrád megyében az idén is lelkes amatőr színjátszók készülnek a nagy napra: a Nemzeti Színház fogadja produkciójukat további 18 megye amatőr társulatának bemutatóival együtt 2018. január 27-28-án Budapesten. A Pajtaszínházi program Nógrád megyei települése idén Tar...


A Kulturális alapellátás kiterjesztése – Nógrád Megyei Közművelődési Szakmai Nap

A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ adott otthont a közművelődéssel foglalkozó szakemberek, önkormányzatok, intézmények számára szervezett Nógrád megyei szakmai napnak 2017. december 7-én.  A szakmai fórum aktualitását azok a jogszabályi változások adták,...


Múzsán innen – Múzsán túl

A MÚZSA Fesztivál 2013 óta biztosít bemutatkozási lehetőséget Nógrád megye amatőr előadóinak négy művészeti ágban (énekelt és hangszeres zene, vers és próza, tánc valamint képzőművészet). 2013-2015 között a Művelődési Intézet támogatásával valósult meg a nagyszabású...


Kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programja Nógrád megyében

Nógrád megyében 2017. november 6-9. között zajlott a Kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programja, amit az NMI Művelődési Intézet valósított meg az V. Kulturális Közfoglalkoztatási Programban résztvevő közfoglalkoztatott munkatársak részére a Népművészeti...


Közkincses értékek, értékes Közkincsek – szakmai nap és műhelymunka az értékfeltárás mentén Bujákon

Az NMI Művelődési Intézet Nógrád Megyei Irodája és a Pásztói járásban továbbélő Kistérségi Közkincs Kerekasztal 2017. november 9-én (csütörtökön) Bujákon települési értékfeltáró módszertani napot szervezett a Pásztói járás Közkincsben részt vevő települései részére. A...


Értékek mentén két megyében – Látóúton közösségi koordinátorokkal

Az NMI Művelődési Intézet Észak-Magyarországi Központjának Pest és Nógrád megyei irodái egynapos, érzékenyítő tapasztalatszerzésre hívták a kulturális közfoglalkoztatásban dolgozó koordinátor kollégákat települési értékfeltárás témakörben. Az október 26-án megvalósult...

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.