Szolnoki csoportok a Színháziskola képzésben
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei IgazgatóságA 2019 őszén elindult Lázár Ervin programban a pedagógusok számára akkreditált képzés együttműködő partnere a Nemzeti Művelődési Intézet. A program során lehetősége van az általános iskolás korú gyerekeknek a 8 év alatt eljutni színházba, cirkuszba, báb-, tánc- és zeneművészeti produkciók térítésmentes megtekintésére. Az őket kísérő, felkészítő, fogadó szakemberek számára indult a színház világába betekintést adó Színháziskola, 30 órás képzés sorozata.
Az őszi képzés során 2 csoport indítására volt lehetősége a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságnak. Ezúttal úgynevezett vegyes, vagy ma divatos szóval „hibrid” megvalósításban kezdődött a képzés. Az első csoport 2020. szeptember 18-án indult a megyei igazgatóság oktató termében, a csoport vezetője a már korábbi Színháziskolából megismert szakember, Erdészné Turcsányi Katalin volt. Az első alkalommal a hallgatók többek között megismerték a színház működését, felépítését, a színházi dolgozók, mint például dramaturg, rendező, öltöztető, stb. feladatait.
A képzés utolsó napján 2020. szeptember 26-án a hallgatók az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ vendégei voltak, melyen bepillantást kaptak egy intézmény működésébe. A képzés lezárásaként 19 kolléga vehette át a Színháziskolai Tanúsítványt.
Nagy öröm számunkra, hogy a megyéből egyre többen találkoznak ezzel a programmal és végzik el a képzést. Újabb csoportot 2020. október 10-én, szombaton indítunk, sőt már most lehet jelentkezni a tavaszi csoportokba is!
Ondok Katalin