Sikeresen zárult Nógrád megyében a Kulturális szolgáltatásmenedzsment szakmai továbbképzés

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága 2020. június 21-én zárta 60 órás szakmai továbbképzési programját a Művelődő közösségek Észak-Magyarországon elnevezésű EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projekt keretében Kulturális szolgáltatásmenedzsment képzési csoporttal.

A képzés – a rendkívüli járványhelyzetre való tekintettel online térben – öt alkalommal, keddi napokon valósult meg a Nemzeti Művelődési Intézet által működtetett távoktatási felületen, 20 fő részvételével. A résztvevők összesen 18 településről érkeztek. A képzés időtartama alatt a veszélyhelyzet elhárult, a képzési programmal ellentmondásban távolléti oktatás már nem volt végezhető, a fennmaradó képzési nap jelenléti oktatás formájában valósult meg.

A záró kontakt alkalmon került sor a tanúsítványok átadására, melyet a képzési nap oktatója, Gazdik István és a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád megyei igazgatója, Máté Lászlóné adott át a résztvevők számára.

A következő képzésre is várjuk a kedves résztvevőket.

Cene Orsolya

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.