Online műhelymunka a fényképezésről

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

2021. április 15-én a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság munkatársai megtartották a soron következő módszertani műhelyfoglalkozást a középfokú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.) képzéséhez kapcsolódóan.

A foglalkozás olyan színvonalas fotók bemutatásával kezdődött, amelyeket a programban résztvevő közművelődési szakemberek készítettek a saját településeiken és küldtek be a megyei igazgatóság részére. A fotók témája a 2021. évi húsvéti hagyomány előkészületei és az ünnep megélése az adott településen. Fotókon mutatták be a szakemberek, mit tudtak tenni azért, hogy az ünnep hangulata ne múljon el nyomtalanul a lelkekben, pl. ablakdísz, szalmából készült nyuszi.

A témához kapcsolódóan Szokoly Fanni, közösségszervezés alapszakos hallgató, aki évek óta a fotózás szerelmese, egy saját készítésű diasor alapján bemutatta a fényképezés alapismereteit. A hallott tudást gyakorlatban is hasznosítva, olyan fotókat elemeztek ki a résztvevők, amelyek valamilyen okból kifolyólag rosszul sikerültek egy-egy közművelődési rendezvényen. Ezek feldolgozása egyéni formában sokrétű szempontsor alapján valósult meg.

A folytatásban hangsúlyt helyeztek arra, hogy a kulturális szakemberek továbbképzéséről szóló 32/2017. (XII. 12.) EMMI rendeletben foglaltak alapján Képzési, valamint Beiskolázási tervet szükséges készíteni minden intézménynek, illetve szervezetnek, kitérve arra, hogy kikre vonatkozik a rendelet és kiket szükséges beiskolázni.

Zárásképpen két feladatot kaptak a munkatársak, az egyik a jelenleg benyújtható közművelődési célú pályázatokon való részvétel felmérése, a másik pedig a Pajtaszínház programhoz való csatlakozás lehetőségének átgondolása települési szinten.

 

Nagy Enikő

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.