Lezárult a Színháziskola képzés Salgótarjánban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága 2019. október 21-én elindította a megyei Színháziskola első képzési csoportját. A Színháziskola – 30 órás PAT (Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület) által akkreditált pedagógus továbbképzés, előadó-művészetet szerető és értő generáció kinevelése érdekében támogatott formában nem csak pedagógusoknak.

A képzés 2 kontakt alkalommal valósult meg a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei igazgatóságán: 8 óra e-learning és 2 napos tanulmányi út Budapesten teljes ellátással és egy előadóművészeti produkcióval. A salgótarjáni csoport a Hófödte Álom című ősi cirkuszi mesét tekintette meg Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban, majd másnap közös kiscsoportos munkában feldolgozta a látottakat. A záró nap délelőttjén kiosztották a résztvevők számára a tanúsítványokat, majd délután ellátogatott a csoport a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházba és az igazgató meghívására megtekintette a Hazug című előadást.

A képzés célja az volt, hogy segítséget nyújtson a résztvevőknek abban, hogy miképp válasszák ki a diákok életkorának, igényeinek, valamint a lehetőségeknek megfelelő előadóművészeti produkciót, és azt hogyan dolgozzák fel a diákokkal. A képzés keretében tapasztalattal rendelkező drámapedagógus és előadóművészeti szakemberek adtak módszertani segítséget a látogatásra való felkészítésben, a megtekintett produkció közös feldolgozásában és a tanulók befogadói magatartásának fejlesztése terén.

A képzésen 15 pedagógus és 3 művelődésszervező vett részt akik 2019. november 18-án sikeres vizsgát tettek. A szervezők és az oktatók remélik, hogy a résztvevők jól tudják kamatoztatni a tanultakat a diákok tudásának fejlesztésére, akik kultúra- és színházszerető felnőttekké válnak.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.