Kecskeméti látóúton vett részt a szolnoki Területi Ifjúsági Műhely csoportja
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretén belül a Területi Ifjúsági Műhely immár a nyolcadik műhelyfoglalkozását tartotta egy látóút keretében a kecskeméti Kék Elefánt Közösségi Térben és a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban 2019. szeptember 30-án.
A foglalkozást a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon vezetője, Szabó Csaba ifjúságfejlesztő szakember tartotta. A csoport először a Kék Elefánt Közösségi Térben kezdte el a műhelyfoglalkozást, ahol a foglalkozásvezető ismertette mindazokat a tevékenységeket és módszereket, amelyekkel a kecskeméti ifjúságsegítéssel foglalkozó szakemberek és önkéntesek megpróbálják bevonni a fiatalokat, ezen belül is a kiemelten hátrányos helyzetűeket a programjaikba. A foglalkozás résztvevőinek kérésére jó gyakorlatok és hasznos javaslatok is bemutatásra kerültek.
Majd a csoport Szabó Csabával közösen átment a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonba, ahol körbevezette a résztvevőket, beszélt az ifjúságfejlesztő tevékenységeikről, a már jó eredménnyel lezárult és a jövőben tervezett projektjeikről, valamint a munkatársak feladatairól.
A műhelyfoglalkozás lezárásaként a résztvevő szakemberek közösen megbeszélték a tapasztalataikat és a fejlesztések lehetőségeinek módjait, amelyeket a foglalkozásvezető összegzett.
Berényi Tímea