Így telt a november Bujákon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság

Novemberben is szorgosan készült Nógrádban a Rigófészek Társulat a VI. Pajtaszínházi Szemlére. 

Jól indult a november eleje a bujáki színjátszók számára, több alkalommal is sort kerítettek a próbálásra, így rengeteget gyakorolták a szövegeket és annak különböző hanglejtéseit. A próbák során már szóba kerültek a díszletet és jelmezeket illető elképzelések, de mindez egyelőre még csak az elmélkedés és ötletelés szintjén történt.

A November 11-én hatályba lépett szigorítások okoztak némi nehézséget, azonban nem lehetetlenítették el a Rigófészek Társulat közös munkáját. Mindenki szorgosan gyakorolja és tanulja otthoni környezetben a kiosztott szövegét, a szereplők tartják egymással a kapcsolatot és igyekeznek nem elveszíteni a lendületet, ami kialakult az elmúlt időszakban. Mivel a csoportban egy család és egy házaspár is szerepel, így ők otthon is kényelmesen tudják gyakorolni szerepeiket, jogszabályba ütközés nélkül.

A társaság közös célja átvészelni ezt az időszakot, és remélik, hogy mielőbb visszatérhet minden a régi kerékvágásba és alig várják, hogy újból megtöltsék élettel a település művelődési házát.

 

A program megvalósulását az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatás biztosítja.

Csaba Alexa

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.