Hungarikum játszóház Palotáson
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei IgazgatóságFiatalok és felnőttek egyaránt örömmel színeztek vagy elmerülten keresték a kirakós játék egymáshoz illő elemeit július 20-án, szombaton a Palotáson megrendezett hungarikum játszóházban. A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága munkatársai által szervezett eseményen a résztvevők a nemzeti értékpiramist alkotó fotók alapján ismerkedtek a Magyar Értéktárban szereplő kincsekkel, a hungarikumtotó kitöltésével pedig tovább pontosíthatták nemzeti értékeinkkel kapcsolatos tudásukat.
A gyerekek kiszínezhették többek közt a magyar pusztát, a matyó hímzést vagy akár Puskás Öcsi legendás mezét is.
Délután a Nógrád megyei igazgatóság munkatársai és a Karancs Speciális Mentőszolgálat tagjai a közművelődés, illetve a mentőszolgálat területén végezhető önkéntes munka fontosságáról, a vállalható önkéntes feladatkörökről folytattak kerekasztal-beszélgetést.
A nap folyamán egészségügyi szűrésre is sor került, a programot pedig helyi hagyományőrző együttesek fellépései, népi játszóház és esti koncertek színesítették.