Értékeink bűvöletében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság

 

2020. október 3-án került sor Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben a Nemzeti Művelődési Intézet új székházának ünnepélyes keretek közötti átadására. A Kárpát-medencei jelentőségű rendezvényen a kulturális élet területén kiemelkedő munkássággal bíró politikusok, megyei önkormányzati vezetők, országgyűlési képviselők, települési vezetők, a közművelődés szakma jeles művelői vettek részt, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet országos hálózatában dolgozó munkatársak.

Magyarország megyéi, köztük Nógrád is, egy-egy értékasztalon mutathatta be egyedi kulturális értékeit.

Ízelítőt kaphattak az érdeklődők Kazár-Vizslás település viseletéről, amit Bocsi Éva, Kézműves Remek-díjas babakészítő és népi iparművész által készített babák mutattak be. Szebbnél szebb csipkemunkák mosolyogtak az asztalról a Palócföldi Népi Iparművészek kezeinek nyomán. A rimóci származású Talpai Zsanett palóc virágmintás ékszerei, valamint Kiss Tünde hollókői népi iparművész által kákából, hagyományos technikával, de modern köntösben készített táskái, ékszerei, papucsai, kosárkái csábították a gyengébbik nem képviselőit.

A nógrádi dimbes-dombos lankákon termett gyümölcsök levei, a különleges mézek, fűszerezett olajok, ecetek, szörpök és lekvárok a kulináris élvezetek iránt rajongókat vonzották. A nógrádi termelők finomabbnál finomabb különlegességei a Drégelypalánki Közművelődési és Turisztikai Nonprofit Kft.-nek, valamint a Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. Házi Boltjának köszönhetően mutatkozhattak be ezen a napon a látogatók előtt. Kiadványokon keresztül bejárhatták a legendás drégelypalánki vár romjait, megismerkedhettek a hősies Szondy György várkapitány életével, a sorsdöntő csata történetével, valamint a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeummal is.

Az értékasztalon bemutatott tárgyak, termékek mellett a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatósága kolléganője által felöltött rimóci viselet tette még különlegesebbé a Kárpát-medencei értékek köré szőtt napot és tette láthatóan ma is élővé a nógrádi hagyományokat.

Sáriné Borik Melinda

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.