Elindult az amatőr művészeti csoportok mentorálása képzés Nógrád megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság

 

A Nemzeti Művelődési Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával ingyenes, távoktatási formában megvalósuló Amatőr művészeti csoportok mentorálása (nyilvántartási szám: 33431-3/2018/KOZOSMUV) című 60 órás továbbképzést indított országszerte a közművelődésben dolgozó szakemberek számára.

2021. április 20-án 26 fő közművelődési szakember részvételével Nógrád megyében is elindult online formában az Amatőr művészeti csoportok mentorálása képzés. A 6 alkalommal megvalósuló képzés során a résztvevők megismerik az amatőr művészeti csoportok működését, a mentorálási folyamat során használható támogató eszközöket, technikákat, a mentorálási folyamatok végig követésének módszereit, és fejlesztik a feladat ellátáshoz szükséges gyakorlati készségeiket.

A közművelődési intézményekben, közösségi színterekben dolgozó szakemberek közvetlen kapcsolatban állnak a településeken működő amatőr művészeti csoportokkal, többen közülük csoportvezetői feladatokat is ellátnak, így sok hasznos információt sajátíthatnak el a képzés során.

Az első két alkalom témája az amatőr művészeti csoportok működésének sajátosságai, a mentor és egyéb szervezetfejlesztő támogató szerepek, valamit az amatőr művészeti közösségek szerepe és hatása a helyi társadalomra volt. A központi tananyagot a megyei sajátosságok bemutatásával, a megyei intézményekben, közösségi színterekben működő amatőr csoportok tevékenységén keresztül dolgoztuk fel. A közösség feltárási módszerek közül a jövő műhely módszer drégelypalánki példájával ismerkedtek meg a résztvevők.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.