Az értékfeltáró műhelymunka idén is folytatódik
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei IgazgatóságAz NMI Művelődési Intézet „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148” projektjének keretein belül 12 alkalmas Hungarikum műhely – értékfeltáró ismeretterjesztő sorozat indult el tavaly Nógrádmegyerben.
Januártól folytatódtak a műhelyfoglalkozások, továbbra is a hagyományos falusi élethez kötődő értékek felelevenítésével, áthagyományozásával.
A fonó hagyományának felidézése a Virágsziget Gondozási Központ idős asszonyai részvételével a fonás, szövés menetének gyakorlati bemutatása volt. A vászonkészítés menete, eszközei, a guzsalyozás: a vászonkészítés eszközeinek makettjein keresztül az egész folyamat bemutatásra került.
A vallási ünnepekhez kötődő hagyományok által Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kötődően gyertyamártás készítése is része volt a következő foglalkozásnak.
Március végén a tavaszi női munkák kerültek előtérbe, a télen szövött anyagok feldolgozása: a terítők, konyharuhák, törölközök, ruha neműk varrása, hímzése. A sűrű szövésű vásznakon a keresztszemes minták kiszámolása, közös emlékek felidézésé jó hangulatot teremtett a művelődési ház nagytermében.
Máté Lászlóné