Zenével, verssel közösségek a közösségért Vas megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Országosan egyedülálló civil kezdeményezés indult 2020. július 4-én Szombathelyen. A Kert-koncert nevet viselő program nem csupán szórakoztató céllal jött létre, a közművelődési szakma hálózatosodását, új kapcsolatok kiépülését is szolgálja.

A belváros szívében ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy lakóház udvarán teljesen összefüggő, igényesen kialakított zöldterületet lehessen találni. Szombathelyen igazi ékkőnek számít az a kert, mely a szombati program helyszínét adta. A ház lakói, akik természetesen mindannyian részesei voltak az eseménynek, szívesen vették Devecsery László közművelődési szakember és a Rózsabors Műhely tagjainak – Nagy Krisztának és Dala Józsefnek – az ötletét, hogy egy estére közművelődési (szabad)térré varázsolják kertjüket.

Devecsery László ötletgazda elmondta, hogy a kezdeményezéshez „első hívásra” csatlakoztak a megye közművelődési szereplői, mind a civilek, mind pedig a szakma részéről. Ki szereplőként, ki pedig közönségként vett részt a kora esti programban. De rajtuk kívül szerencsére szép számmal érkeztek érdeklődők is.

Az est zenei részét a Rózsabors Műhely szolgáltatta, a versdalok közt pedig felléptek a Kalliopé Színházi Társulás tagjai, Nagy Róbert költő, Patyi Ildikó, jövendő közművelődési szakember és Bognár Alexandra, a Vas Megyei Igazgatóság módszertani referense, valamint természetesen a szervező, Devecsery László.

A közönség soraiban a megye civil életének meghatározó szereplői foglaltak helyet: grafikus, népi iparművész, közművelődésben ma is aktívan szerepet vállaló nyugdíjas pedagógusok.

A terület méretéből adódóan nagyszámú közönség befogadására nem alkalmas, ez adja meg a kisközösségi esemény varázsát, és ezzel éri el célját: párbeszéd és új jövőbeni együttműködések létrejöttét a szereplők és a közönség közt.

A hagyományteremtő céllal létrejött programot a nyár során folytatni szeretnék a szervezők.

Bognár Alexandra

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.