Személyes jelenléttel folytatódnak a képzések

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Személyes jelenléttel folytatódik a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.) képzés Tolna megyében.

A Nemzeti Művelődési Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított támogatás révén valósítja meg a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programot.

A képzési program keretében két csoportban, összesen 49 résztvevő kezdte el a képzést tavaly decemberben Tolna megyében. Januártól két online modullal foglalkoztak, február első hetével pedig a kontakt alkalmak is elkezdődtek. Mostantól heti két alkalommal hétfőn-kedden és szerdán-csütörtökön a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóságán fognak képzésen részt venni, három napon pedig a településükön végeznek közművelődési feladatokat.

A 900 órás képzés során a két online elvégzendő modul mellett 46 kontaktalkalommal három modult tanulnak meg a résztvevők, melyek során elsajátíthatják a közösségi művelődés szakma alapjait és módszertanát, gyakorlati tapasztalatokat szereznek a települési közösségépítés és eseményszervezés területén, amely ismereteket későbbi munkájuk során is hasznosítani tudják. A modulok mindegyike modulzáró vizsgával zárul. A szakmai vizsgákra várhatóan az ősszel kerül sor, amelyek sikeres elvégzése után Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II. szakmairányon) OKJ-s középfokú szakképzettséget szereznek.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.