Világvarázslók Virágjátéka Kodály Zoltán emlékére

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A sorkifaludi Gárdonyi Géza Körzeti Általános Iskola másodikos osztályközössége a 135+1=A jövő zenéje program keretében varázslatos záróműsorral készül.

2018 áprilisában, májusában próba próbát követ a Vas megyei település általános iskolájában, melyet az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodájának munkatársa is figyelemmel kísér. A másodikos kislányok és kisfiúk lelkesedése nem csillapodik, mindig nagy örömmel várják a csoport művészeti vezetőjét, Devecsery Lászlót. A diákok bámulatos gyorsasággal tanulták meg a különféle formációkat és a koreográfiát. A kezdeti bizonytalan mozdulataik a költő-tanár tanácsaival egyre kifinomultabbá, határozottabbá váltak. Horváth Edina tanárnő osztálya, művésznevükön Világvarázslók, nagyon barátságos, egymásra figyelő, nyitott közösség. A próbákat a feszült figyelem mellett felharsanó gyermekkacaj, állandó mosolygás és persze egy kis csínytevés övezi. A csapatot a találkozók alkalmával sikerült még szorosabbá, még összetartóbbá formálni.

A Világvarázslók a 135+1=A jövő zenéje bemutatóra Virágjáték című programjukkal készülnek. Devecsery László a performansz alatt felhangzó Kodály Zoltán Meditáció Debussy egy motívuma fölött (1907) című zenéjét, valamint a gyermekek által elmondásra kerülő Gazdag Erzsi Lepkeesküvő című versét komponálja gyönyörű játékos koreográfiává.

A bemutató előadást 2018. május 9-én, szerdán, 17.00-kor tartják Sorkifaludon, a Gárdonyi Géza Körzeti Általános Iskola Aulájában.

Tóth Adél

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.