Vendégségben a Kék-Kálló mentén

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Népfőiskolai műhely tagjai a Nemzeti Művelődési Intézet Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149-es projektjének keretében Derecskére látogattak 2019. február 1-én, ahol a Kék-Kálló Menti Népfőiskola Társaság rendezvényén vettek részt.

A népfőiskola idén tízesztendős Csizmadia Lajos Olvasóköre tartott foglalkozást, amelyen Agócs Gergely néprajzkutató tartott előadást.  A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékén is rendszeresen oktató szakember – Hagyomány és társadalom címmel – többek között azokról a jellegzetességekről beszélt, amelyek kultúránkat sajátosan magyarrá avatják. Szólt azokról a változásokról is, amelyek a társadalomban s ezáltal hagyományainkban is végbemennek. Van, amit már nem lehet és nem is kell „visszacsinálni” – nem várható el például, hogy az emberek a 21. században is maguk szőjék a ruhának valót –, de értékeinket, szokásainkat fokozottan kell óvnunk a globalizáció hatásaitól. Nem elég azt remélni, hogy az a maroknyi népesség, akik a népzenei és néptáncos tehetségkutatókon jelen vannak meg is tudják tartani ezt a teljes magyar örökséget.

Az előadást követő eszmecserén Jantyik Zsolt, a Kék-Kálló Menti Népfőiskola Társaság elnöke elmondta, hogy más települések példáján felbuzdulva szeretett volna Derecskén is népfőiskolát alapítani. Az előzetes kutatásokból kiderült, hogy a településen már a harmincas években volt jól működő népfőiskola, amelyre lehetett építeni. Négy szomszédos település (Tépe, Derecske, Sáránd és Konyár) összefogásával létre is hozták a népfőiskolát azok számára, akik télen, amikor a gazdálkodó ember pihen, szívesen hallgatnak előadásokat elsősorban a magyar történelem témakörében, képviselve azt a szemléletet, hogy a dolgozó ember is képezheti magát olyan területeken, amelyektől színesebbnek, érdekesebbnek, s főleg hasznosabbnak érezheti az életét, szélesebbnek a látókörét. Az est a város közösségi rendezvényével, jó hangulatú együttléttel, beszélgetéssel zárult, amely a másnapi hagyományos Derecskei Disznótor jegyében zajlott, ahol a pogácsasütő verseny remekei is az asztalra kerültek.

R. Simor Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.