Véget nem érő találkozások – A Tessedik Sámuel Kollégium utóélete

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Igazgatóság

2019. augusztus 24-én a viszontlátás örömével köszöntötték egymást a Tessedik Sámuel Kollégium egykori tagjai a Békés megyei Kétsopronyban. A közösségért felelősséget vállaló, tenni akaró, kulturális értékeket védő résztvevőkben a Kollégium 2019. februári zárásakor fogalmazódott meg az igény: a Lakitelek Népfőiskolán megszerzett tudást egymás jó gyakorlatainak megismerésével szeretnék tovább bővíteni.

A kollégiumot 2017 márciusában a Lakiteleki Népfőiskola és a Nemzeti Művelődési Intézet indította útjára, melynek célja az öntevékenység ösztönzés, a közösségi művelődés gyakorlati ismereteinek, tapasztalatainak, jó példáinak elterjesztése volt. Országhatáron innen és túlról is érkeztek résztvevők a kollégiumba, hogy a kétéves képzés során, negyedévente a Lakitelek Népfőiskolán mélyíthessék el tudásukat az amatőr művészetek, a kulturális turizmus, az értékfeltárás, a kulturális identitástudat megőrzése, a kulturális gazdaságfejlesztés valamint a közösségépítés témaköreiben. A negyedévenkénti találkozási alkalmakat két nyári szabadegyetem is színesítette. A mostani, augusztusi alkalom az értékfeltárás és az ifjúságügy témája köré szerveződött. A kollégium egykori tagjai elsőként helyi érték sétán vettek részt Tokár Jánosnak, a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény vezetőjének köszönhetően a szomszédos Kondoroson. A séta során útba ejtették a műemlék védettséget élvező Batthyány-Geist-vadászkastélyt, s közben betekintést nyertek a település – s benne a felújításra váró kastély – múltjába, jelenébe.

A felújításra váró Batthyány-Geist-vadászkastély

Ybl Miklós által tervezett, 1864-ben épített neoreneszánsz stílusú, kupolás római katolikus sírkápolna a kastély kertjében. A Szent Józsefnek ajánlott kápolna alatt családi kripta található.

A kastély megtekintése után a lelkes csapat a város szívében található Gyümölcsoltó Boldogasszony Katolikus Templom felé vette az irányt. Az 1960-as években renovált templom 1884 óta áll a Kondorosi Hősök terén. A Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó templom belsejét díszítő festmények női alakjait a készítő saját lányairól mintázta – tudták meg a résztvevők Tokár János ismertetőjéből.


Gyümölcsoltó Boldogasszony Katolikus Templom

A pár percnyi csendes áhítatot a város értékeinek további felfedezése, majd pedig a Kondorosi Ifjúsági Önkéntes Közösségfejlesztő Műhely jó gyakorlatának megismerése követte.

Az Alföldi Vadásztársulat emlékműve

A Kondorosi Ifjúsági Önkéntes Közösségfejlesztő Műhely története a 2014. évre vezethető vissza. A Nemzeti Művelődési Intézet I. Kulturális Közfoglalkoztatási Programjában Kondoroson az Ifjúsági Közösségi Szolgáltató Térben gyűltek össze, s cseréltek tapasztalatot a programban részt vevő közösségi munkások, akik a program zárását követően is rendszeresen találkoztak egymással. Hasonlóképpen a Tessedik Sámuel Kollégiumban résztvevőkhöz, nekik is igényük volt a további találkozási alkalmak megszervezésére, s hogy együtt valami hasznosat tegyenek a település érdekében. Kezdetben a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával hoztak létre egy állandó programot a Kondorosi piactéren „Ifjúsági Tér-Idő” címmel, s péntekenként pingpongozni, kártyázni, társasozni, tollasozni ültek ki a fiatalokkal a térre. A rossz idő közeledtével új, zárt helyszínt kellett keresniük, hogy a rendszeres pénteki találkozóiknak a hűvösebb időjárás se vessen véget. Ma már teljes mértékben állítható: jó választásnak bizonyult a helyi római katolikus egyház tulajdonában lévő, régen iskolaként használt épület, melyet a tettre kész csapat saját kezével újított fel. Nyár végére áldozatos munkájuknak köszönhetően egy új közösségi színtér született. A folyamatosan bővülő taglétszámmal működő Ifjúsági Önkéntes Közösségfejlesztő Műhelyben rugalmas nyitva tartással, változatos programokkal várják a látogatókat. A kollégium tagjainak örömére éppen egy amatőr bűvész találkozóba sikerült aznap betekinteni, így szó szerint varázslatos élmények érték a résztvevőket.

Kondorosi Ifjúsági Önkéntes Közösségfejlesztő Műhely

Amatőr bűvész találkozó a Kondorosi Ifjúsági Önkéntes Közösségfejlesztő Műhelyben

Délután a Kemencés Tanyán, az eperfa árnyékában a Kemencés Tanya értékteremtés iránt elkötelezett közössége Nyárbúcsúztató programra várta a „Tessedikes” csapatot. A tanya Kétsoprony határában, nem messze Békéscsabától, a 44-es főút mellett fekszik, egy hajdanán nagyon gazdag tanyavilág utolsó tanújaként. A Kemencés Tanyán megvalósult jó gyakorlatokat, programokat, a tanya történetét Szász György – a Tessedik Sámuel Kollégium egykori tagja – előadásában ismerhették meg a programon résztvevők. 2010-ben Kétsopronyban a Művelődési Házban működött a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, ahol a szociális területen dolgozó szakember mesedélutánokat tartott a gyermekeknek. Az ő gondolatában fogalmazódott meg, hogy milyen jó lenne egy olyan hely, ahol a gyermekeknek mesetábort lehetne tartani, ahol a népmesék autentikus környezetben elevenedhetnének meg. A 44-es út melletti tanyában rögtön meg is látták a lehetőséget, s a mesetáborban résztvevő gyermekek szüleivel közös ötletelésbe fogtak, amit hamarosan közös munka követett. Kalákában kezdték el a tanya rendbetételét, s az évek során – a sok önkéntes munkának és felajánlásnak köszönhetően – igazi közösségi térré tudott fejlődni az eltűnőben lévő tanyavilág értékeit őrző terület. A mesetábort követően egyesületté vált a tettre kész csapat: ők lettek a Pont Mi Közhasznú Egyesület. Az egyesület folyamatosan kereste a lehetőségeket arra, hogy miként tudná megismertetni a tanyavilág értékeit a szűkebb és a tágabb környezetével, s keresték a választ arra, hogy ezekből mi az, ami a mai életébe is átültethető. Igazi közösségi tervezés során valósult meg a „Mindennapi kenyerünk” program, melyben 2015-ben kemenceépítő táborra várták a résztvevőket. Kalákában építettek kemencét és csikótűzhelyet a tanyán, majd pedig mesterember mentorálásával – szintén kalákában – a résztvevők otthonaiban is megépülhetett egy-egy ezekből. Igazi barátságok, értékes kapcsolatok születtek, miközben a kenyérsütés mesterségének visszatanítására is sor került. A tevékeny napok esti nyugalma komoly helyi problémák átbeszélésére is lehetőséget adott. Az értékteremtő, dolgos napokat követően a hagyományápolás került a középpontba: érdekes előadásokat, koncerteket, tartalmas beszélgetéseket szervezett a tanyán a Pont Mi Közhasznú Egyesület.

2017 őszén került sor arra a kiscsoportos műhelymunkára, melynek témája Kétsoprony jelene és jövője volt a fiatalok szemszögéből nézve. A műhelymunkán kiderült: hiányzik számukra egy közösségi tér, ahol kulturáltan össze tudnának jönni. Innentől vált a Kemencés Tanya a közös sütések, főzések, kirándulások induló helyszínévé a fiatalok körében.

A Nyárbúcsúztató is kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy a tanya köré szerveződött közösség ismét találkozzon, s megmutassa megannyi kincsét a Tessedik Sámuel Kollégiumban részt vett tagoknak. A Pont Mi Közhasznú Egyesület jóvoltából kipróbálhatták a kelt tészta dagasztás tudományát, melyből egy helyi értéknek tartott étel, a diós pogácsa, valamint kemencés lángos készült. Kozma Juliannától, a Kétsopronyi Hímzőkör tagjától karkötő fonást, Balogh Gyöngyi kamuti tanítónőtől pedig a fazekasság fogásait leshessék el a programon résztvevők. Nagy Judit – a „tessedikes” csapat tagja – pedig közös varrásra invitálta a legfiatalabb korosztály jelenlévő képviselőit: levendulával töltött szíveket, babakonyhába való epret készítettek.

Kenyérlángos sütés a Kemencés Tanyán

Nagy Judit varró foglalkozást tart a legkisebbeknek

A sötétség beálltával vége szakadt a nyárbúcsúztató vigalomnak, s a hangos, örömteli perceket a komolyabb témát feldolgozó szakmai tapasztalatcsere váltotta fel. A csapat tagjai Szlávik Krisztina vezetésével az Ifjúságügy jó gyakorlatairól beszélgettek. Közösen keresték a választ arra: vajon milyen programokkal, kezdeményezésekkel lehet az ifjúságot megmozgatni, aktívabb részvételre ösztönözni.

Szlávik Krisztina vezetésével az ifjúságügy jó gyakorlatairól beszélgettek a kollégiumban részt vett tagok

S bár a nyártól igen, egymástól biztosan nem búcsúztak a Tessedik Sámuel Kollégiumban részt vett tagok: a mostani találkozást biztosan újabb fogja követni, hogy az országhatáron is átívelő szakmai kapcsolatok a jövőben is fennmaradjanak.

Simon Edina
Szász György
Fotók: Berki Borbála

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.