VászON!

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága

Csongrád-Csanád megyében is vászonra váltunk!

Az Európai Hulladékcsökkentési hét hazánkban 9. alkalommal került megrendezésre, melyből idén a közművelődés szereplői is kivették részüket.

Eddig főleg fiatal felnőttek csatlakoztak a programhoz, akik családjukat mentesítették a műanyag hulladékoktól. Legtöbbjük elmondása szerint ők már régóta vászontáskával járják az üzleteket, piacokat, így a széles családi körből gyűjtötték össze a még fellelhető tasakokat, zacskókat, ezzel is formálva szüleik, rokonaik környezettudatosságát.

A Csongrád-Csanád Megyei Igazgatóság szeretné folytatni az akciót, hogy minél több háztartás csökkenthesse általunk a műanyag felhasználását.

Minden munkatársunknak szívügye a környezet-, természetvédelem, éppen ezért alkalmazzuk irodánkban már hosszú évek óta az alábbiakat:
– PET palackos ásványvíz és üdítő helyett csapvizet és szódát fogyasztunk,
– a lehető legkevesebb papírt használjuk az irodai munka során,
– környezetbarát tisztítószerekkel takarítunk,
– energiatakarékosságra törekszünk a világítás és a légkondicionálás tekintetében,
– szelektíven gyűjtjük a szemetet és így tovább.

Fontosnak érezzük felhívni a figyelmet arra is, hogy a vászon táska használata önmagában nem elegendő, de egy jó lépés a környezettudatos életmód kialakításához – ha jól használjuk-. A kulcs a fenntartható életmódhoz, nem más, mint a mértékletesség. Nem attól leszünk jó környezetvédők, hogy sok vászontáskánk van – egy vászonzsák előállítása 271,5 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár; ugyanez egy nagy sűrűségű polietilén szatyorra vonatkoztatva másfél kilogramm -, hanem attól, hogy felhasználjuk amink van és csak a legszükségesebb esetekben veszünk újat az adott tárgyból, ha már javíthatatlan. Ennek minden csínyját-bínyját eltanulhatjuk szüleinktől, nagyszüleinktől, de számos ötletet és rengeteg segítséget találhatunk az interneten a megfelelő kereső szót használva, például: hulladékmentes.

Maródi Boglárka,
módszertani referens

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.