Vásári hangulat a nádasdi Kultúrpajtában

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Egyedülálló kulturális és gasztronómiai ünnepnek volt vendége a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága 2020. szeptember 4-én Nádasdon. Hat évvel ezelőtt indult útjára a településen a termelői piac. Az elmúlt évek során a környező 30 kilométeres körzet kistermelői számára lehetőséget biztosítottak saját portékáik eladására.

A lelkes termelőknek azóta is büszkeség a közösségben, közösen végzett kétkezi munka, öröm vetni, ültetni és „aratni”, szüretelni, lekvárt főzni, vagy éppen savanyúságot elrakni, gyöngyöt fűzni, kézműveskedni. Termékeikben benne van a fáradtságos munka a tűző napon, a tűzhely mellett, vagy a hideg hűtőkamrában, benne van a hajnali kelés és az elődöktől áthagyományozott gazdálkodás tudáskincse, és nem utolsó sorban a föld, a táj adta napérlelte íz.

A Nádasdi Helyi Termelői Piac és Kultúrpajta átadó ünnepi programja Földes Tímea, az „Együtt Nádasdért” Egyesület elnöke köszöntőjével kezdődött. Ezt követően Karvalits Zoltán, Nádasd község polgármestere ismertette a nagyívű beruházás mérföldköveit, a kivitelezés sikerességének történetét. Ünnepi beszédet mondott V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, országgyűlési képviselő, aki kiemelte a helyi termelői piacok egyre bővülő körét Magyarországon, főként Vas megyében.

A barátságos miliőt árasztó impozáns nádasdi Kultúrpajta épületét megáldotta Takács László római katolikus plébános és Rosta Izabella evangélikus lelkész.

Számos termelő hozta el portékáját az ünnepélyes alkalomra: Hétdombi Húsművek, Mi kis falunk sajtjai, Maráci Merengő (csokoládé és más édességek), Földes-Nagy Porta, Simon Béláné, Markó Imre (zöldségek, gyümölcsök), Pesti Balázs és Földes Gábor méhészek, Jeweline by Markus (gyöngycsodák),  Papp Jánosné (rétes, perec), Táncos Porta (tejtermékek), Őrség Kapuja Fürjfarm, Németh Tímea (mézeskalács), Táborhegyi Gyümölcskertészet.

Színes kulturális program tarkította a termelői piaci hangulatot. Fellépett a magyar népi kultúra, a népzenei és néptánckincs megőrzésére szövetkező Kármentő Népzenei Együttes, majd „Cirkusz az egész világ” címmel a Nádasdi Széchenyi István Általános Iskola tanulóinak produkciója következett. A Bajánsenyei Kerkabarka Színjátszók teremtettek vidám hangulatot, valamint a Retro Campani együttes adott kiskoncertet.

Török Károlyné Miszori Marianna

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.