Vásár és vigadalom – IX. Váncsodi Őszköszöntő Fesztivál

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Váncsodon szeptember 15-én rendezték meg az immár hagyományossá vált Őszköszöntő fesztivált, amely reggel 7.00 órakor horgászversennyel kezdődött. Majd 8.00 órától kezdetét vette az előzetes regisztrációhoz kötött főzőverseny, amelyen 9 csapat ragadott fakanalat és főzött finomabbnál finomabb ételeket, főként különböző pörkölteket.

Az elkészült ételek zsűrizésében részt vett Hajdu Tamás a zsűri elnökeként, valamint Szabó László és Hermann Attila a Művelődési Intézet Megyei Irodájának munkatársai, illetve Kardos Ilona a VOKE Egyetértés Művelődési Központ vezetője. Déltől „Jó ebédhez szólt a nóta” a Bihar Citerazenekar előadásában. A rendezvényt 13 órakor Szalay Csaba polgármester és Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő nyitotta meg, ezután következett a horgász- és a főzőverseny eredményhirdetése, illetve az amatőr művészeti csoportok támogatásának átadása. Számos amatőr művészeti csoport lépett színpadra különböző táncprodukcióval. Közben a tombolatárgyakat is kisorsolták, sok szép nyeremény talált gazdára. A nap végén élő koncertek garantálták a jó hangulatot, a szórakozásra vágyók táncra perdültek és együtt énekeltek a fellépőkkel.

A fesztivál alatt a különböző ételek és italok mellett a vendégek kézműves termékek között is válogathattak. A gyerekeket mesesarokkal, vidámparkkal várták. Ezenkívül volt még íjászbemutató, a Váncsodi Alkotókör és a Máltai Szeretetszolgálat pedig kézműves-foglalkozásokat tartott. A Magyar Vöröskereszt Váncsodi Alapszervezetének pavilonjánál lehetett támogatni az alapszervezet működését zsákbamacska megvásárlásával vagy a becsületkasszába helyezett adománnyal.  A rendezvény végén mindenki egyetértett abban, hogy egy nagyon jól szervezett, tradicionális fesztiválon vehettek részt az érdeklődők.

Zsiga Angéla

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.