Vár a megye – Tolna megyei értékek napja

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Tarka forgatag fogadta ma a közönséget Medinán, a Sió partján. Ezen a hangulatos területen zajlott le a Vár a megye – Tolna megyei értékek napja immár hagyományos rendezvénye az összetartozás jegyében. A megye invitálást elfogadó, közel ötven települése egy-egy saját pavilonnal tárta hagyományokban gyökerező kincseit az érdeklődők elé.

Eljött az idő, hogy ismét kezet fogjunk, mi több, megöleljük egymást – köszöntötte a résztvevőket Fehérvári Tamás, Tolna Megye Közgyűlésének elnöke. – Ez az a pillanat, amikor megélhetjük az együtt töltött idő boldogságát, s bár szerényen, de annál büszkébben meséljük: igenis boldogulunk, mert értékekben gazdagok vagyunk. Hozzáteszem: mindig is azok voltunk! Az elnök beszélt a közösségek egységét megteremtő, Tolna109 koncepcióról. Külön is üdvözölte az Erdélyből, Hargita megyéből érkezett vendégeket, akik Tolna megye 110. települését alkotva itt mindig otthon érezhetik magukat. Ezt követően Kuti Imréné, a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei igazgatója, majd Vén Attila, a házigazda Medina polgármestere kívánt kellemes és hasznos időtöltést valamennyi jelenlévőnek.

A színpadi programokkal, zenével, tánccal, koncerttel, valamint csapatok vetélkedőjével és főzőversennyel is színesített rendezvénysorozat délutáni állomásaként megtörtént a kiemelt megyei értékek, a Tolnaikumok bejelentése. Ebbe a kategóriába került a tamási gyógyvíz, mely számos ízületi bajra gyakorol jótékony hatást. Ugyancsak ezen a listán szerepel a nagyszékelyi református templom épületegyüttese: a kistemplom a 13. században, gótikus stílusban, a nagy templom pedig a 18. és 19. század fordulóján copf stílusban épült. Szintén kiemelt érték Lussonium, ez a római kori segédcsapat tábor, pontosabban annak maradványa Dunakömlődtől keletre található. Tolnaikum a szekszárdi márc is, ez a mesterséges adalékanyagoktól teljesen mentes, mézből és cukorból készített szörp.

A Tolna Megyei Értéktár Bizottság kimagasló hagyományőrző, értékfeltáró, értékmentő és népszerűsítő tevékenysége elismeréséül a Tolna Megyei Értékek Napja alkalmából Érték-díjat adományozott a Paksi Települési Értéktár Bizottságnak.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.