Változás és megújulás – Szakmai nap a törvény szellemében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A kulturális alapellátás kiterjesztése című megyei közművelődési szakmai napok sorában az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2017. november 27-én tartott tanácskozást Debrecenben, a Belvárosi Közösségi Házban. A rendezvényen mintegy hatvan érdeklődő – polgármesterek, önkormányzati dolgozók, közművelődési szakemberek és civil szervezetek képviselői – vett részt.

A vendégeket a házigazda intézmény, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója, Jantyik Zsolt köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy a közművelődési szakma megújulását elősegítő jogszabályi változásokat népszerűsítő rendezvénynek otthont adhat. A tanácskozást Bulcsú László, a Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a megyei önkormányzat szoros kapcsolatot ápol a közművelődés, közösségi művelődés résztvevőivel, a szakemberekkel éppúgy, mint az amatőr művészeti csoportokkal, kisközösségekkel.

A törvényről, a helyi önkormányzatok új közművelődési feladatairól, a közösségi színterek, közművelődési intézmények típusainak meghatározásáról, a szakmai feladatok ellátásához szükséges szakirányú végzettségről és a kulturális alapellátásról Joós Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának főosztályvezető-helyettese tartott előadást. Az NMI Művelődési Intézet országos és területi szolgáltatásait, a változások tükrében végzett feladatait Kary József, a Művelődési Intézet Közszolgáltatási Igazgatóságának vezetője, a megyei iroda feladatellátását, idei programjait és célkitűzéseit pedig R. Simor Katalin megyei módszertani referens ismertette.

Az előadások után lehetőség nyílt közvetlen beszélgetésre, kérdések megfogalmazására. Legtöbben az intézmények besorolásáról és az ezzel kapcsolatos feladatokról érdeklődtek. Az előadók válaszai után néhány jó gyakorlattal, példaértékű programmal, helyi kezdeményezéssel ismerkedhettek meg a résztvevők. A közösségi igényekre épülő közművelődési koncepció készítéséről, a helyi társadalomfejlesztés lehetőségeiről és irányairól Vágó Emese, a kabai Mácsai Sándor Művelődési Ház igazgatója, az értékátörökítés jó gyakorlatairól a hajdúsámsoni Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény vezetője, Tarné Hajdú Judit, a Furtai Értéktarisznya Programról, azaz a helyi hagyományok, népművészeti motívumok megőrzésének sajátos helyi módszeréről pedig Csordás Jánosné, a Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület elnöke beszélt. Külön érdekességgel bírt Tompa Tibor Csabáné közművelődési vezető főtanácsos előadása, aki a Téglás Városi Önkormányzat tevékenységéről, a művelődő közösségek támogatásáról tartott előadást. A szakmai tanácskozás kötetlen beszélgetéssel, eszmecserével ért véget.

Simor Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.