Válaszd a közösségszervező szakot!

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Amíg a végzősök az érettségivel foglalkoztak, a kisebbek a pályaválasztásról és a továbbtanulási lehetőségekről hallgattak előadásokat Debrecenben, a Csokonai Gimnáziumban.

A középiskola pályaorientációs napján, 2019. május 7-én, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei és Szakmafejlesztési Igazgatóságának munkatársai, R. Simor Katalin és Deák Orsolya tartottak előadást a 10. és 11. humán tagozatos osztályok érdeklődő fiataljainak.

A szakemberek bemutatták a Nemzeti Művelődési Intézetet és annak sokszínű tevékenységét, országos és helyi programjait. Beszéltek a közművelődési szakma változásáról, fejlődéséről, a közösségi művelődés szerepéről, fontosságáról. A Dr. Juhász Erika szakmafejlesztési igazgató, egyetemi tanszékvezető által összeállított diasorozattal a közösségszervező egyetemi alapszakot, a megújult képzést és annak a PhD fokozat megszerzéséig terjedő, teljes rendszerét népszerűsítették. Ismertették a tantárgyakat, a szakirányokat, azok tartalmát és az elhelyezkedési lehetőségeket. Ennek kapcsán beszéltek az 1997. évi CXL. törvény módosításairól is, közérthető nyelven, a fiatalok érdeklődésének megfelelően. A tanulók hallhattak a gyakorló helyekről, lehetőségekről, illetve az egyetemi diákélet színes programjairól is, a szakhetekről és szakestekről, amelyeket szakmai feladatként, maguk a fiatalok szerveznek.

A több mint egyórás előadás, beszélgetés zárásaként a diákok megnézhették a közösségszervező szakhoz kedvet csináló, egyetemistákról egyetemistákkal forgatott kisfilmet.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.