Vágjunk bele, „mozogjon” a film Nyírkércsen

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” EFOP-3.7.3-16-2017-00148 pályázat keretén belül a „Mozgó film, mozgó klub” szakkör 2020 augusztusában egy érdekes részéhez érkezett

Csutkai Csaba foglalkozásvezető fényképész, videó készítő tovább mélyítette a résztvevők elméleti tudását a nyersanyag és vágási munkálatok területén. Látványosságot bemutató kamera, mozgási technikák ejtették ámulatba az időközben közösséggé formálódott klubtagokat. Az effektek és a feliratkészítés fortélyai után az értékek kaptak hangsúlyt. A kis csapat felkerekedett a település értékeinek, és azok képviselőinek felkeresésére. Interjúkat készítettek, melyek jó hangulatban teltek és számos értékes információval szolgáltak. Természetesen a dokumentálás sem maradhatott el a riportokról, interjúkról képi, videós és hanganyag készült.

Az anyagok szerkesztése még több időt vett igénybe, mint maga a készítés. Felmerült a kérdés, hogy egy jó dokumentumfilmet hogyan készítsenek úgy el, hogy az elérje a célközönséget, könnyen érthető legyen, és nem utolsó sorban értéket is őrizzen.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.