Utolsó hajrá a vizsgák előtt – nyáriszünet nélkül pörögnek tovább a képzések Somogyban
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet 2020. decemberében országosan 71 képzési csoportban, 1600 fő bevonásával tudta elindítani közművelődési szakmai végzettséget adó képzéseit.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatásnak köszönhetően Somogy megyében hat csoportban 142 fő kapott lehetőséget arra, hogy elsajátíthassa a szakma elméleti és gyakorlati tudnivalóit a középfokú végzettségre épülő Közművelődési és közönségkapcsolati szakember, valamint a felsőfokú végzettségre épülő Közművelődési szakember I. OKJ képzés keretein belül.
A Közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzésen tanulók heti két alkalommal vesznek részt oktatáson, mely során a szakmában sok évnyi gyakorlattal rendelkező kollégák adják át számukra jó gyakorlataikat, tapasztalataikat.
A középfokú szakmai végzettséget adó képzés mostanra már az utolsó harmadához érkezett. A résztvevők eddig sikeresen teljesítettek két modult, melyek közül az első a közművelődés alapismereteivel, a második pedig a rendezvényszervezés folyamatával ismertette meg őket. A harmadik, s egyben utolsó modulban a stratégia tervezés és forrásteremtés, a kulturális jogi alapismeretek, a kulturális marketing és PR, a kommunikáció, valamint a közművelődési intézmények tevékenységrendszere helyeződik majd a fókuszba. A képzés zárására, s a Komplex szakmai vizsgák lebonyolítására az ősz folyamán kerül majd sor.
A Közművelődési szakember I. OKJ képzés résztvevői pedig heti egy alkalommal érkeznek a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Igazgatóságára, hogy ismereteiket a közművelődési terület tudnivalóival bővítsék, s a szakterület kiváló oktatóitól tanuljanak. A felsőfokú csoport képzése már a végéhez közelít, az augusztusi szakmai vizsgán majd számot is adhatnak az eddig megszerzett tudásukról.
A képzést a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Igazgatósága műhelymunkák megtartásával is kiegészíti, mely hozzájárul az elméleti tudás gyakorlatba történő átültetéséhez.
Simon Edina