Ünnepi programzárás Vas megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A „135+1=A jövő zenéje – Ifjúsági közösségfejlesztő program Kodály Zoltán emlékére” elnevezésű program megyei utolsó záróelőadása két fogyatékkal élőkből álló csoport összefonódásából született. Lélegzetelállító műsorukat a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ Zenei Intézetének Liszt Ferenc Termében tartották 2018. május 14-én, 17.00 órai kezdettel.

Az ünnepélyes programot az Alternatív Képszínház nyitotta „Egy végtelen történet” című előadásával. Kodály Zoltán A Csitári hegyek alatt című népdalgyűjtésének dallamával összhangban mozdultak a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. napközis fiataljai. A mozgást a zene és szöveg ihlette, melyben megjelent a lemondás, a remény és a biztos hit, mindez hihetetlen átéléssel. Felkészítőik, Fábián Gábor és Sarlainé Albert Lívia támogatták a fiatalokat a fellépés előtti izgatott pillanatokban és együtt örültek velük a sikeres produkció után.

Az ünnepély a Napsugár Zenekar fogyatékkal élő fiataljainak zenés műsorával folytatódott. Fasching Zsuzsanna vezette a koncertet és odaadó szeretettel pártfogolta az ifjakat. A különleges előadásra a zenekar tagjai öt Kodály Zoltán gyűjtéséből származó népdalt tanultak meg. „A zene mindenkié” című programon további dalok és gyönyörű versek is elhangzottak. Mindezt hangszeres zenei kísérettel mutatták be az ifjak és segítőik. A teltházas műsor végén a fiatalok gyönyörű dallal köszöntötték az édesanyákat és a színpadról levonulva egy-egy virággal borultak ölelő karjaikba.

Tóth Adél

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.