Újra égett az olimpiai láng Bojton
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei IgazgatóságBojton 2018 tavaszán indult a közösségépítő munka. A polgármester asszony kért segítséget a Hajdú-Bihar megyei igazgatóságtól a kulturális igények felmérésére, közösségek létrehozására, a közösségi élet fejlesztésére.
A kérdőívezésnek és a közösségi beszélgetéseknek köszönhetően a településen két közösség: néptánccsoport és – a később a Pajtaszínházi Programba is bekapcsolódó – színjátszó kör alakult, amelyek azóta is rendszeresen találkoznak.
Felmerült egy olyan igény is, hogy jó lenne az egész települést, illetve a környező településeket is megmozgató nagy rendezvényt létrehozni. Így elevenedett fel egy korábbi ötlet, a Parasztolimpia, amelyet tavaly valósítottak meg először a településen, idén pedig június 21-én rendeztek meg.
Az elmúlt évhez hasonlóan a helyiek mellett 7 település vett részt a játékos vetélkedőn. A házigazdák Szabó Lászlót, a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság munkatársát kérték fel a főbírói feladatokra. Komoly verseny folyt a játékos vetélkedőn, hiszen mindenki szerette volna megkapni a tavalyi évben elindított Vándorseprűt, amely ebben az évben visszakerült Berettyóújfaluba. 2020-ra is nagy küzdelem várható, hiszen ha harmadik alkalommal is Berettyóújfalu lesz a legjobb, véglegesen megkapják a Parasztolimpia vándordíját.
Szabó László