Újabb végzett szakemberekkel gazdagodott a közművelődési feladatellátás Békés megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

Végéhez ért a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóságának szervezésében zajló, Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Közművelődési és közönségkapcsolati szakemberképzés Békéscsabán. A hallgatók 2019. május 9–10-én adtak számot a megszerzett tudásukról, ismereteikről.

A képzésbe 17 településről, 25 résztvevő érkezett, akik hétről hétre együtt járták körül a szakterületükön jártas, nagy szakmai tudással és tapasztalattal rendelkező oktatók vezényletével a Közművelődési és közönségkapcsolati szakemberképzés témaköreit. A Békéscsabán megrendezésre kerülő képzésnek a Csabagyöngye Kulturális Központ adott otthont.

A képzészárás előtt a vizsgára való felkészülés időszakában a hallgatóknak három dolgozatot kellett elkészíteni. Egy esettanulmányt a településükhöz kapcsolódó közművelődési helyzetről, egy prezentációt, melyben be kellett mutatniuk településüket, vagy az intézményt ahol dolgoznak, illetve készült még egy forgatókönyv és költségvetési tervezet egy valós, vagy kitalált eseményről. Az első napon, a vizsga elnöke, Dr. Várkonyi Attila Pál köszöntötte a hallgatókat, bemutatta a vizsgabizottság tagjait: Ivanics Katalin, Kószó Aranka, Dr. Juhász Erika PhD vizsgabizottsági tagokat, valamint Klein Alexandert, a vizsgajegyzőt és Szabó Tündét, a gyakorlati felügyelő tanárt, majd ismertette a kétnapos vizsgafolyamat menetrendjét. A megmérettetés az esettanulmányok bemutatásával és a portfólió ismertetésével indult. A gördülékenyebb haladás érdekében a tanulók 2-2 vizsgabiztos előtt mutatták be a tíz hónap alatt megszerzett tudásukat. A második vizsganapon 20 tételből álló tételsorozatból húztak a hallgatók, ezzel elméleti tudásukat is megmutathatták, valamint forgatókönyvüket és annak költségvetését is ismertették. A tételek többek között a kultúra fogalmát, a helyi társadalom történelmi, környezeti, gazdasági meghatározottságát, a közművelődési szakterület feladatellátására vonatkozó témaköreit, a közösségszervezés minimum alapismereteit – jogszabályi előírásait, PR tevékenységeit, rendezvénytípusok szervezését – taglalták.

A komplex szakmai záróvizsga igen jó hangulatban zajlott, az egészséges vizsgadrukk természetesen nem maradhatott el, de ez nem nyomta rá a bélyegét a két nap légkörére. Miután lezajlott a vizsga, az elnök szakmai tanácsait, jókívánságait követően Dr. Juhász Erika, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója összegezte a két nap eseményeit és ösztönözte a hallgatókat a további szakmai fejlődésre. Az ünnepélyes bizonyítványosztást követően minden hallgató örömmel tarthatta kezében „Közművelődési és közönségkapcsolati szakember” bizonyítványát.

Az elmúlt tíz hónapban a hallgatók nemcsak elméleti és gyakorlati tudás birtokába jutottak, hanem ezzel párhuzamosan egy együtt gondolkodó szakmai közösséggé is váltak, amelyben meghatározó erővel bír egymás támogatása, ösztönzése, segítése, a tapasztalatok megosztása. A frissen végzett szakemberek tovább tevékenykednek, a képzés során megszerzett, települési szinten is hasznosítható ismeretek felhasználásával a közösségi művelődés szolgálatában.

Örömmel jelenthető ki, hogy Békés megye 25 középfokú szakmai végzettséget szerző közművelődési szakemberrel gazdagodott a képzésnek köszönhetően.

Csibor Márton, Hidvégi-Farkas Zsófia, Medvegy-Andelic Marija

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.